Hétköznapi történet arról, hogyan „teszik helyre” a román hatóságok a magyar neveket, ha tehetik

Egy kedves ismerős mesélte a bájosnak alig nevezhető sztorit, amelynek egyik kulcsszava a szolgálatkész elrománosítás.

Pedig a történet tényleg bájosnak indult. Az életben egyszer fordul elő az emberrel, hogy betölti a 14 évet és személyi igazolványért folyamodik. Ez történt a kedves ismerős gyermekével is. Nosza, szépen elindultak a hivatalba, anya és fia. Vitték magukkal a szükséges okiratokat is, meg a maszkot, mosolyt, megfelelő modort, mindent, ami kell.

A hivatalban szépen kivárták a sorukat, majd átadták a doksikat az üveg túloldalán ülő funkcionáriusnak és… és a funkcionárius meglobogtatta előttük a gyermek születési bizonyítványát: ez meg mi?

Mi volna, hát születési bizonyítvány. A mord hivatalnoki ujj a gyermek nevére bökött. A kérdés ernyedten lebegett a levegőben: mi a baja az úriembernek? Tessék nézni, kérem, ez egy érvénytelen dokumentum, dörgött a hivatali hang. Hogy tetszik mondani?

Bizony, a dokumentumban annak idején, 2007-ben valahogy lemaradtak a gyermek nevéről az ékezetek. És a mulasztó, viszont szolgálatkész anyakönyvi hivatalista golyóstollal odabiggyesztette az írásjeleket. (Közben utánanéztem, a saját gyerekeim születési 2003-as és 2006-os bizonyítványain ott vannak az ékezetek, szépen, nyomtatva, ahogy kell.)

És akkor itt nyugodtan (vagy dühösen, édes mindegy) ki lehet mondani: eddig a pillanatig a zord hivatalnoknak igaza volt. Mert, ugye, honnan lehessen tudni, hogy azok az elfelejtett ékezetek azon frissiben kerültek a helyükre, a mulasztást elkövető hivatalban? Lehet, hogy valaki (na vajon ki) később húzta meg a strigulákat, ami akár okirathamisításnak is minősülhet.

Csakhogy a hivatalnok lépett egyet előre. És ezzel tulajdonképpen ugyanazt ajánlotta, amivel ki nem mondottan a folyamodókat vádolta: asszonyom, én szívesen kiállítom a személyi igazolványt, de ékezetek nélkül. Hoppá! De hát a gyermeknek nem az a neve. A hivatalnoki vállak ütemesen mozogtak fel-le. Kovacs Pal jó lesz? Mert Kovács Pál nem lesz. Legalábbis ennek a születési bizonyítványnak az alapján.

Ügyes egy hivatalnok, hát nem? Látott egy rést, hát lecsapott rá. Nem mindegy, hogy ott vannak azok az ékezetek, vagy sem? Egy románul nehezen kiejthető magyar névvel kevesebb.

Hát, nem mindegy. Az anya némi vita után fogta a paksamétát, elment a polgármesteri hivatalba, ahol viszont a hivatalista azonnal tudta, mi a baj. Annyira azonnal, hogy feltehető, gyakran előfordul az ilyesmi. Tüsténkedett, intézkedett, egy hét és kész lesz a szabályszerűen kitöltött, magyar betűs születési bizonyítvány. Amivel aztán lehet visszamenni a trükkös kis hivatalnokhoz. Akinek már nem lesz újabb trükkje a zakóujjban.

Ja, pénteken történt az eset. Tizenharmadikán. Bár tartok tőle, hogy január negyedikén, május huszonegyedikén vagy akár szeptember harmincadikán is megtörténhet(ett volna).