Eljött a pillanat, amikor meg kell dicsérnem a román kormányt

Miután nemrég elküldtem a teljes román politikai elitet a búsba, szerintem jogosan, itt az ideje, hogy elismerjem azt, ha valami jó, vagyis ha annak jeleit tapasztalhatom, hogy a döntéshozók nem vesztették el az összes eszüket. Márpedig, hogy a kormány, pontosabban az oktatási tárca javaslatára a járványügyi hatóság úgy döntött, hogy az iskolákat azokon a településeken sem zárják be automatikusan, ahol a fertőzöttség a mágikus hat ezrelék fölé nő, az jó.

Ha egészen pontosan akarnánk fogalmazni, akkor mellőznünk kéne a bezárás kifejezést, mert hivatalosan nem zárnák be az iskolákat, „csak” a fizikai jelenlét helyett online oktatásra állítanák át, de ez mellébeszélés. Az online oktatás olyan, mint a zsiráf a székelyviccben: ilyen állat nincs es. Háromgyerekes apaként felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy amit online oktatásként igyekeztek eladni nekünk az elmúlt másfél évben, az nem egyéb – pedagógusok, diákok, szülők számára egyaránt – rendkívül gyötrelmes alibizésnél.

Attól tartok, ez nemcsak a rendszer hibája, bár a rendszerszintű szakszerűtlenség, koncepció nélküliség és tehetetlenség kétségkívül ront a helyzeten. Az oktatási intézményeket látogató gyermekközösségek létezése természetükből fakadóan a jelenlétiség fügvénye. Az iskolák nemcsak azért vannak, hogy a diákok megtanuljanak írni, olvasni, számolni meg készségeiket és képességeiket egyénileg fejleszteni, hanem teret biztosítanak arra, hogy az embereknek már egészen zsenge koruktól esélyük legyen társadalmi lényekké válni. Ez nem lehet sikeres akkor, ha hosszabb távon hermetikusan elzárjuk őket egymástól, ha a társadalom szövetét már azelőtt szétziláljuk, hogy rendesen megszövődött volna.

Ennek a következményei később látszanak majd, de ha nem akarjuk, hogy a gyerekeinkből végképp szorongó, elidegenedett zombik váljanak, az úgynevezett jelenléti oktatást – ceterum censeo – fenn kell tartani mindenütt, ahol lehetséges (értsd: egy intézményen belül nem válik kritikussá a helyzet), a járványgörbétől függetlenül is; ez stratégiai kérdés.

Annál is inkább, mert a delta variáns veszélyesebbnek tűnik ugyan leánykori változatánál, de továbbra sem a kiskorúakra jelenti a legfőbb fenyegetést. Erre az a válasz, hogy igen, de az iskolai közösségek fertőzési góccá válhatnak, a kicsik pedig hazaviszik a vírust a nagyoknak.

Erre az a viszonválaszom, hogy a felnőttek félelmei miatt ne a gyerekeket büntessük, továbbá az, hogy az oltás ingyenes és bárki szabadon hozzáférhet. Fájdalmas felismerés, de mindenkit nem lehet megvédeni önmagától. Legalábbis a felnőtt polgárokat, akiknek szabadságukban áll döntéseket hozni saját életükről. A gyerekek sorsáról viszont mi döntünk helyettük – ne csesszük el.