Miután nemrég elküldtem a teljes román politikai elitet a búsba, szerintem jogosan, itt az ideje, hogy elismerjem azt, ha valami jó, vagyis ha annak jeleit tapasztalhatom, hogy a döntéshozók nem vesztették el az összes eszüket. Márpedig, hogy a kormány, pontosabban az oktatási tárca javaslatára a járványügyi hatóság úgy döntött, hogy az iskolákat azokon a településeken sem zárják be automatikusan, ahol a fertőzöttség a mágikus hat ezrelék fölé nő, az jó.
Ha egészen pontosan akarnánk fogalmazni, akkor mellőznünk kéne a bezárás kifejezést, mert hivatalosan nem zárnák be az iskolákat, „csak” a fizikai jelenlét helyett online oktatásra állítanák át, de ez mellébeszélés. Az online oktatás olyan, mint a zsiráf a székelyviccben: ilyen állat nincs es. Háromgyerekes apaként felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy amit online oktatásként igyekeztek eladni nekünk az elmúlt másfél évben, az nem egyéb – pedagógusok, diákok, szülők számára egyaránt – rendkívül gyötrelmes alibizésnél.
Attól tartok, ez nemcsak a rendszer hibája, bár a rendszerszintű szakszerűtlenség, koncepció nélküliség és tehetetlenség kétségkívül ront a helyzeten. Az oktatási intézményeket látogató gyermekközösségek létezése természetükből fakadóan a jelenlétiség fügvénye. Az iskolák nemcsak azért vannak, hogy a diákok megtanuljanak írni, olvasni, számolni meg készségeiket és képességeiket egyénileg fejleszteni, hanem teret biztosítanak arra, hogy az embereknek már egészen zsenge koruktól esélyük legyen társadalmi lényekké válni. Ez nem lehet sikeres akkor, ha hosszabb távon hermetikusan elzárjuk őket egymástól, ha a társadalom szövetét már azelőtt szétziláljuk, hogy rendesen megszövődött volna.
Ennek a következményei később látszanak majd, de ha nem akarjuk, hogy a gyerekeinkből végképp szorongó, elidegenedett zombik váljanak, az úgynevezett jelenléti oktatást – ceterum censeo – fenn kell tartani mindenütt, ahol lehetséges (értsd: egy intézményen belül nem válik kritikussá a helyzet), a járványgörbétől függetlenül is; ez stratégiai kérdés.
Annál is inkább, mert a delta variáns veszélyesebbnek tűnik ugyan leánykori változatánál, de továbbra sem a kiskorúakra jelenti a legfőbb fenyegetést. Erre az a válasz, hogy igen, de az iskolai közösségek fertőzési góccá válhatnak, a kicsik pedig hazaviszik a vírust a nagyoknak.
Erre az a viszonválaszom, hogy a felnőttek félelmei miatt ne a gyerekeket büntessük, továbbá az, hogy az oltás ingyenes és bárki szabadon hozzáférhet. Fájdalmas felismerés, de mindenkit nem lehet megvédeni önmagától. Legalábbis a felnőtt polgárokat, akiknek szabadságukban áll döntéseket hozni saját életükről. A gyerekek sorsáról viszont mi döntünk helyettük – ne csesszük el.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.