Elevenen él még az emlékezetünkben az a májusvégi nap, amikor Liviu Dragneát sikerült végre elítélni, és egy elterelő hadműveletnek bizonyult, kabaréba illő autós üldözés izgalma után a jármű– mármint az, amelyikben Dragnea ült, nem az, amit a fővárosi média hajkurászott hasztalan – begördült a rahovai börtön kapuján.
Azt a laza csuklómozdulatot sem felejtjük el, amivel egy tüntető egy tekercs WC-papírt dobott az autó után, arra az esetre, ha Dragneának nem jutott volna eszébe bepakolni a hasznos fogyóeszközt a nagy kapkodásban. A jelenetben benne volt minden, amit a fél ország érzett abban a pillanatban. Aznap este sokan ünnepeltek, sőt, még pezsgőt is bontottak annak örömére, hogy egy bűnözővel kevesebb szennyezi a közéletet.
Minden csoda három napig tart. Eltelt közel fél év, nincs minek túlságosan örülni azóta sem. Visszagondolva arra a – talán naivitásból fakadó – eufóriára, meglehetősen irritáló azt látni: egy politikus akkor is különleges elbánásban részesítendő személynek számít, ha történetesen egy börtön vendégszeretetét élvezi. Úgy tűnik, egyszerűen nincs az a körülmény, ami egy jogerősen elítélt, korábban jelentős befolyással bíró politikust hétköznapi emberré tegyen a rácsok mögött.
Nem hisszük, hogy Dragneának túl könnyű dolga lenne a börtönben. Mégis túlzásnak tartjuk, hogy a szabályokat felrúgva egy napra kiengedték a börtönből. Ennek kapcsán több kérdés is felmerül. Mivel sikerült meggyőzni a börtön igazgatóságát, hogy második kérelmét jóváhagyják? Miért engedték ki éppen aznap, amikor megjelent a hír, hogy esetleg jövő héten kiengedhetik? Mi indokolta az egynapos eltávozást, tekintettel arra, hogy más elítéltet legfeljebb egy év börtön után engednek ki? Milyen egyéb VIP-es megkülönböztetésben van része a börtönben?
És a legfontosabb: miért nem érvényes a PSD volt elnökére az a szabály, mely tiltja a büntetőeljárás alatt álló, más ügyben elítélt börtönlakók kiengedését?
Mindössze ennyi kérdésünk lenne.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.