A járványos szükségállapot egyik sötét oldala: feltámadt egy igen rossz (emlékű) figura, a jelentgető

Emlékeznek még, kedves Olvasók, azokra a mioritikus-mordori időkre, amikor a félig-meddig megboldogult kommunista diktatúra idején a népek bizonyos dolgokat csak a vakolat alatt mertek megtenni, mint a svábbogarak? Például – afféle tehetetlenségből fakadó gőzkieresztésként – szólásszabadon szentségeltek egy jót az élhető jelen helyett fényes jövőt ígérő kommunista rendszer rovására. Persze, ismétlem, csak halkan, a vakolat alatt. Mert sose lehetett tudni, ki hallja a rendszeráruló kurvaéletet, sose lehetett tudni, ki ragad tollat, fix telefont, hogy beköpje a szomszédot, ismerőst, ismeretlent, mikor érkezik a bőrkabát, hogy számon kérjen és/vagy szájon kapjon. Egyszerűbb esetben, persze.

Aztán félig-meddig megboldogult a román(iai) nemzeti kommunizmus és a jelentgető sunyi figurája elsüllyedni látszott a demokrácia mindent-szabad Mariana-árka fölött. Persze, nem teljesen, nem is végérvényesen. Mert már csak ilyen az ember. Esendő. A szomszéd kertje a szabad világban is zöldebb szokott lenni. Csak a zöld-ség változott. Sokszínűbb lett. Ennek megfelelően a jelentgetés is diverzifikálódott. És megsokasodtak a fórumok is, ahova jelentgetni lehet. Tényleg nem lehet azt állítani, hogy diktatúra van. Annyi a jogvédő, aktivista, haladáskivívó sejt, szervezet, intézmény, mint égen a csillag. Miáltal a jelentgetésről is szépen kiderült, hogy nem aljas, nem (ön)mérgező, sőt nem is az, ami. A jelentő a társadalmi jó élharcosává vált. Jó esetben.

Aztán jött a világjárvány. Rendkívüli állapot, valóban. Amikor azon kaptuk magunkat, hogy a válságkormány megkurtította egyes alapjogainkat. Csak úgy, egyik napról a másikra. Katonai rendeletekkel. És láss csudát: ahogy ritkult a szabadság levegője, kirúgta a koporsó falát az a bizonyos aljas jelentgető, az ántivilágból. És telefont ragad, és beköp. Hogy a szomszéd érvényes nyilatkozat nélkül csángált el a lakásából. Rendkívüli törvényt szeg!

Halkan mondom: még egy érv, amely amellett szól, hogy – a kellő óvatosság mellett, persze – megszüntessék a rendkívüli állapotot. Mert ha nem, akkor nem csak a gazdaság, a politika, a társadalom fogja megszívni. Eltorzul az elménk, tisztelt döntnökök! És a groteszk mentalitás, láthattuk (sokan közülünk élhettük, szenvedhettük is), milyen szörnyű következményekkel jár. És azt is tudjuk: sokkal nehezebb ezt korrigálni, mint a gazdaságot. Vagy akár az emberi jogsérelmeket.