// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Bogdán Tibor Bogdán Tibor

Mulassunk a törvényeken

// HIRDETÉS

A volt oktatási miniszter, a szociáldemokrata Ecaterina Andronescu a Hagyományos Viselet napját kívánja bevezetni. Ötlete azonban elvetélt – párttársa, a társadalmi párbeszédért felelős egykori miniszter, Aurelia Cristea a Román Népviselet napját rendszeresítené, ami, valljuk be, sokkal hazafiasabb ötlet.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bogdán Tibor
2015. február 11., 07:52

„Már a dátumot is pontosan tudja: május 16-án öltözhetnénk bocskorba, katrincába…

Dan Diaconescu Néppártjának és néhány nemzeti liberális képviselőnek az az ötlete támadt, hogy október elseje legyen a nagyszülők napja. Igazuk is van, hiszen ha már az anyák napja után bevezették az apák napját is, miért maradjanak ki a nagyszülők? Feltehetően lesz olyan honatya is, aki az ötletet továbbfejlesztve javasolja a déd- és az ükszülők napját is. Végül is 365 napból áll az év, szökőévben pedig megünnepelhetnénk a keresztszülők napját is…

A magyarokról rémtörténeteket kitaláló blogíró és független képviselő, Bogdan Diaconu kevesli az egyesülés ünnepét ezért megünnepelné az újraegyesítést is. Erre március 27-én kerülne sor, amikor 1918-ban Besszarábiát Romániához csatolták. Szabadnapokban így eléggé kifizetődőek lennének a román egyesítések, hiszen nem kellene dolgozni december 1-jén, január 24-én és március 27-én sem.

De újabb szabadnapot hozhatna a szociáldemokrata Constantin Popa törvényjavaslata is, amelynek értelmében a tanévkezdés első napja is munkamentes lenne. Kezdeményezése megindoklásában a honatyának teljesen igaza van: az iskolai év első napja valóban mindig munkanapra esik… Ezt a pechet!

És a szabadnapok népszerűsége igen nagy: az Országos Szövetség Románia Haladásáért párt képviselője, Andrei Condurăţeanu a karácsonyi fáradalmak kipihenésére karácsony harmadik napját is szabadnak szeretné látni. Szurkoljunk neki: ha a törvényt elfogadják, akkor minden ünnep harmadik napja is szabad lesz – hiszen ott a precedens…

Miron Mitrea aztán a röhögéstől talán már beolvasni sem tudná a delfinek nem-emberi személyként történő elismeréséről szóló törvénykezdeményezés címét. Az ötlet a független Remus Cerneától származik, aki jogszabálya megindoklásánál ókori eseteket hoz fel, amikor delfinek embereket mentettek meg. „Legyen szó akár valóságról, akár legendáról, tartja magát a hit, miszerint a delfinek évezredek óta hajlamosak emberéletet menteni” – zárta le a vitát Cernea, aki így a legendát is törvénybe iktathatónak tartja. (Persze, hivatkozhatott volna a román történetírásra is).

A szabadnapokra visszatérve: amikor a Demokratikus Konvenció hatalomra került, a kormány épületét nemzetiszínű csokorral kötötték át, és az országot decemberben tíz napra bezárták. Januárban pedig napvilágot látott a statisztika: decemberben jelentősen megnövekedett a termelés."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.