Mentséget jelent provokációra provokációval válaszolni? Ez itt a kérdés!
Nagyváradon a magyar-román viszony fokmérője is lehetne, hogy épp milyen rendszerességgel rongálják a köztéri szobrokat. „Békeidőben” hónapok telnek el anélkül, hogy bármelyiket is összefirkálnák. Aztán vannak időszakok, amikor egymást érik a szoborrongálásokról szóló híradások. Még csak február van, de idén már kétszer is meg kellett tisztítani a Fő utcán strázsáló Adyékat. Vélhetően a magyarellenes megnyilvánulásként értelmezett vandalizmusra válaszolva festették a héten ismeretlenek Mária román királyné Bémer téri szobrának talapzatára, hogy „kurva Trianon”. A varázsszóra menetrendszerűen elkezdődött a bozgorozás és oláhozás az internetes fórumokon, melyből a román sajtó is szépen kivette a részét. Megszoktuk már.
A nagyváradi magyarság az elmúlt években válasz nélkül tűrte a magyar vonatkozású köztéri alkotások gyalázását. Senki nem állt bosszút azért, mert Bethlen Gábort tavaly sárga festékkel öntötték nyakon, és román zászlót tekertek rá. Hasonló csínyt követtek el az erdélyi fejedelem szomszédságában lévő József Attila-szoborral, mégsem esett kár egyetlen román emlékműben sem. A magyar civil társadalom teljes joggal felháborodott azon, amikor pár évvel ezelőtt kétszer is lefeszítették a Garasos híd emléktáblájáról a bronzplakettet, megrongálták Wagner Nándor szobrászművész emléktábláját és Czárán Gyula barlangkutató köztéri szobrát – de nem kezdtek magánakciózásba. Azaz: szépen megtisztították a tönkretett plasztikákat, megjelent pár közlemény és publicisztika a helyi magyar sajtóban, és ezzel feledésbe is merült a történet.
amikor 2011-ben felállították Mária királyné szobrát a Bémer téren, pedig nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a Trianon idején Romániának lobbizó királyné szobra miért zavarja a magyarok érzékenységét az egykoron magyar város szívében. Talán hangosabban tiltakoztak volna, ha tudják, hogy Mária királynét a Szent László-híd másik oldalán Ferdinánd király, illetve Radu Demetriu és Roman Ciorogariu püspökök szobrai fogják követni. És akkor még nem szóltunk Mihály vitéz ormótlan lovasszobráról, amelyet a főtérről költöztetnek az egykori Olaszi temető helyére…
Számtalan más példa felhozható annak illusztrálására, hogy Trianon után hányszor vették semmibe az itt élő magyarság érzékenységét, de nem tisztünk mindezzel mentséget szolgáltatni azoknak, akik vandalizmussal válaszolnak a sérelmekre. Hiszen
Egyformán kicsinyes dolog, bármelyik fél kövesse is el. Ugyanakkor senkinek sem jó, ha a köztéri alkotások – melyek esztétikai minőségtől függetlenül egy nép emlékezetéhez, saját kultúrájához való viszonyát jelképezik – az etnikai feszültségkeltés eszközévé válnak.
Azoknak pedig, akik a Mária királyné szobrának feliratozására pazarolták idejüket – ha egyáltalán magyarok az elkövetők –, szíves figyelmébe ajánlanánk a Szent László-szobor főtérre helyezéséért életre hívott mozgalmat. Fordítsák hasznos kezdeményezésekre felesleges energiájukat, gyűjtsenek aláírásokat, fogalmazzanak meg petíciót,és ne adjanak még több okot a magyarellenességre. Mindenki jobban jár...
Fotó: Bihoreanul
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.