A szobrok látják a kárát az etnikai feszültségnek Váradon

Nagyváradon a magyar-román viszony fokmérője is lehetne, hogy épp milyen rendszerességgel rongálják a köztéri szobrokat. „Békeidőben” hónapok telnek el anélkül, hogy bármelyiket is összefirkálnák. Aztán vannak időszakok, amikor egymást érik a szoborrongálásokról szóló híradások. Még csak február van, de idén már kétszer is meg kellett tisztítani a Fő utcán strázsáló Adyékat. Vélhetően a magyarellenes megnyilvánulásként értelmezett vandalizmusra válaszolva festették a héten ismeretlenek Mária román királyné Bémer téri szobrának talapzatára, hogy „kurva Trianon”. A varázsszóra menetrendszerűen elkezdődött a bozgorozás és oláhozás az internetes fórumokon, melyből a román sajtó is szépen kivette a részét. Megszoktuk már.

A „kurva trianonozásnak” ezen formáját viszont nem szoktuk meg.

A nagyváradi magyarság az elmúlt években válasz nélkül tűrte a magyar vonatkozású köztéri alkotások gyalázását. Senki nem állt bosszút azért, mert Bethlen Gábort tavaly sárga festékkel öntötték nyakon, és román zászlót tekertek rá. Hasonló csínyt követtek el az erdélyi fejedelem szomszédságában lévő József Attila-szoborral, mégsem esett kár egyetlen román emlékműben sem. A magyar civil társadalom teljes joggal felháborodott azon, amikor pár évvel ezelőtt kétszer is lefeszítették a Garasos híd emléktáblájáról a bronzplakettet, megrongálták Wagner Nándor szobrászművész emléktábláját és Czárán Gyula barlangkutató köztéri szobrát – de nem kezdtek magánakciózásba. Azaz: szépen megtisztították a tönkretett plasztikákat, megjelent pár közlemény és publicisztika a helyi magyar sajtóban, és ezzel feledésbe is merült a történet.

A váradi magyar civilek akkor is többnyire hallgattak,

amikor 2011-ben felállították Mária királyné szobrát a Bémer téren, pedig nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a Trianon idején Romániának lobbizó királyné szobra miért zavarja a magyarok érzékenységét az egykoron magyar város szívében. Talán hangosabban tiltakoztak volna, ha tudják, hogy Mária királynét a Szent László-híd másik oldalán Ferdinánd király, illetve Radu Demetriu és Roman Ciorogariu püspökök szobrai fogják követni. És akkor még nem szóltunk Mihály vitéz ormótlan lovasszobráról, amelyet a főtérről költöztetnek az egykori Olaszi temető helyére…

Számtalan más példa felhozható annak illusztrálására, hogy Trianon után hányszor vették semmibe az itt élő magyarság érzékenységét, de nem tisztünk mindezzel mentséget szolgáltatni azoknak, akik vandalizmussal válaszolnak a sérelmekre. Hiszen

nincs olyan, hogy jogosan elkövetett szoborrongálás.

Egyformán kicsinyes dolog, bármelyik fél kövesse is el. Ugyanakkor senkinek sem jó, ha a köztéri alkotások – melyek esztétikai minőségtől függetlenül egy nép emlékezetéhez, saját kultúrájához való viszonyát jelképezik – az etnikai feszültségkeltés eszközévé válnak.

Azoknak pedig, akik a Mária királyné szobrának feliratozására pazarolták idejüket – ha egyáltalán magyarok az elkövetők –, szíves figyelmébe ajánlanánk a Szent László-szobor főtérre helyezéséért életre hívott mozgalmat. Fordítsák hasznos kezdeményezésekre felesleges energiájukat, gyűjtsenek aláírásokat, fogalmazzanak meg petíciót,és ne adjanak még több okot a magyarellenességre. Mindenki jobban jár...

Fotó: Bihoreanul