// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Antalfi Imola Antalfi Imola

Egynyelvű közérdek?

// HIRDETÉS

A legfelsőbb bíróság ítéletét olvasva, miszerint a prefektúrák kisebbségi nyelven, pl. magyarul nem kötelesek közzétenni honlapjukon a közérdekű információkat, arra a következtetésre jutunk, hogy a romániai „köz”-be nem tartozik bele a romániai magyar kisebbség.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2015. február 18., 07:37

„Még ott sem, ahol a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Pedig a közigazgatási törvény 19. cikkelye kimondja: »azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak, alárendelt közintézményeiknek, valamint a dekoncentrált közszolgálatoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a kapcsolattartás során, az Alkotmány, jelen törvény és a Románia által is aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően«. Na már most, ha a prefektúrák ilyen hatóságoknak számítanak, és az internetes honlap – természetesen közpénzből, a mi adónkból is történő – működtetése a közösséggel való kapcsolattartás kategóriájába tartozik, akkor ebben a fajta kommunikációban is érvényesülnie kellene a törvény szellemének. Még akkor is, ha a bíróság értelmezésében a prefektúrák honlapján közzétett információknak csak egy része minősül közérdekűnek. (A többi netalántán magánjellegűnek minősül? – kérdezhetjük jogosan.)

Negyedszázaddal a rendszerváltás, a gyertyás tüntetés, a fekete március után a nagy jogállamiságban íme eljutottunk oda, hogy, amint Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) elnöke kijelentette, a bíróság »korlátozóan értelmezi« az anyanyelvhasználatra vonatkozó hazai törvényeket. Az előzményekről annyit, hogy az ODT 2012-ben határozatban marasztalta el a Maros megyei prefektúrát amiatt, hogy honlapján kizárólag román nyelven tájékoztat, a kormánymegbízotti intézmény fellebbezett, de első fokon, a marosvásárhelyi táblabíróságon elvesztette a közigazgatási pert. A legfelsőbb bíróság azonban helyt adott a prefektúra újabb fellebbezésének, és hatálytalanította az ODT határozatát. Ha pedig a prefektúrák nem kötelesek betartani a közigazgatási törvényt, miért lennének kötelesek a megyei, a helyi önkormányzatok, polgármesteri hivatalok alkalmazni az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat?'

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”