A sajtó a nagy üzleti és politikai machinációk és manipulációk eszköze. Azzal, amit nyilvánosságra hoz, és azzal, amit elrejt a nyilvánosság elől, amit nem hagy kiderülni.
„Egy román külügyis elhárítótiszt aforizmatikus megállapítása – »a Facebookon azt látjuk, amit látnunk kell« – az egész sajtóra érvényes. Azt láttatja, amit láttatnia kell. A titkosszolgálatok beépítik embereiket a sajtóba, ezek a fedett ügynökök. A Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatója szerint »természetes«, hogy hivatalának mindenütt vannak beépített informátorai. Meglehet. Az viszont tudomásunk szerint egyáltalán nincs úgy mindenütt, hogy a titkosszolgálatok a törvény szerint »üzleti tevékenységet« folytathatnak, ami többszörösen érdekeltté teheti, vagyis korrumpálhatja őket. »Hivatalos« célból és úton szerzett információikat saját hasznukra, mondjuk zsarolási potenciáljuk növelésére fordíthatják. A kör bezárul, s ha már kör, mindegy a sorrend: üzlet, politika, titkosszolgálatok, sajtó...
A sajtóba kihelyezett, jól fizetett ügynököknek általában többre kell vállalkozniuk, mint amit a »hagyományos« besúgás jelent: a nyilvánosság befolyásolására. Diverzióketésre, manipulációkra és társaikra – amelyek minden erőszervezet iskoláiban alaptantárgyak. Emlékeznek a »májashurka-ügyre”« Amikor egy hírműsor-főszerkesztő, közismert szekus mameluk, a közszolgálati televízió műhelyeiben vágatta össze a korrupcióellenes ügyészségtől kapott gyatra minőségű filmanyagot, azt beadták (ismétlem: a közszolgálati televízióban!), elnevezték tettenérésnek (flagrant), és bizonyítékként használták fel két volt miniszter elítéléséhez! Történt mindez az első böszista mandátum közepén. Így működött a már akkor híresen független román igazságszolgáltatás. Valamivel később az államelnök testvéröccsének megvesztegetéséről nyilvánvalóan pontos adatokkal rendelkező titkosszolgálat és ügyészség nemhogy nem szervezett tettenérést, hanem titkolta (és a »túlbuzgó« ügyésztől elvették) a dossziét, majd amikor a perdöntő film- és hangfelvétel előkerült, vagyis megtörtént az igazi tettenérés, akkor nemhogy vagyonelkobzásra, de még házkutatásra sem kerítettek sort, sőt az alvilágtól elcsalt pénzeket is meghagyták nála... Így megy ez.
A politikusoknak és a titkosszolgálatoknak a sajtó arra kell, hogy a közvéleményt bizonyos kívánt irányban befolyásolják."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.