Az elmúlt időszak tapasztalata arról árulkodik, hogy az RMDSZ de facto még mindig kormányon van, csak ezt szégyelli nyíltan bevallani.

Már kétnyelvű feliratként sem állhat egy vidéki, 1904-ben épített, majd restaurált polgármesteri hivatal homlokzatán a Községháza felirat? E döntésétől már csak néhány lépés a látható és jól érzékelhető diktatúra.

A legerősebb gazdasági napilap kiásta: a lenézett „eprészek”, a külföldön hányódó 3 millió román állampolgár az elmúlt 15 év alatt közel 62 milliárd eurót küldött haza, öttel többet, mint az összes külföldi beruházó, és ebből a pénzből majd’ 40 Komárnik–Brassó sztrádát lehetett volna építeni – ha akarja valaki.

Már kezdettől megnyomorítják, elveszik a kisebbségi diák kedvét az ország nyelvének az elsajátításától, megfosztják a lehetőségtől, hogy megtanulja kifejezni önmagát, és könnyedén eligazodjon a hivatalos ügyintézés dzsungelében, esélyegyenlőségét csorbítják ezáltal.

Miután Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azt ígérte: a város és Váradszentmárton egyesüléséről szóló, csúfos kudarcba fulladt népszavazás ismétlése előtti időszakban nem költenek több közpénzt kampányra, természetesen legalább háromszor annyi plakát és molinó lepte el a várost, mint az első voksolást megelőzően.

A gyönyörű, de egy – pontosabban sok – tinédzser lurkó számára veszélyes, jéghideg vízű tóba június elején beengedni a gyerekeket már önmagában felelőtlenség, de úgy beengedni őket, hogy csak a buszon tűnjön fel egyikük hiánya, az már vérlázító pedagógusi hiba. Több mint hiba, bűn.

Nem amiatt aggódnak, hogy Romániában máig nem érvényesül a hatalmi ágak elválasztásának elve, hogy a képviselők és szenátorok védőgyűrűt vonnak korrupcióval gyanúsított kollégáik köré, és már a kivizsgálást is minden eszközzel akadályozzák – hanem azt tekintik Európát fenyegető veszélynek, hogy Orbán Viktor kormánya konzultációt kezdeményezett a menekültkérdésben.

Rus szavai annál is inkább értékelendők mivel van olyan politikai alakulat – és gondolok itt konkrétan az RMDSZ-re –, amelyik úgy megy el a téma mellett, mintha az nem is létezne. Pedig az erdélyi magyarok kivándorlása is ugyanolyan irtóztató méretű, mint a románoké.

Egy ilyen segélyezés csakis arra jó, hogy az átláthatóság teljes mellőzésével a politikai klientúra egyes tagjainak a zsebébe pénzt juttassanak.

A képviselők megakadályozhatják, hogy a korrupcióval vagy törvényszegéssel gyanúsított képviselőtársuk vagy a miniszterelnök ellen bűnvádi eljárás induljon, de ki védi meg az egyszerű állampolgárt, ki akadályozhatja meg, hogy bíróság elé állítsák bíróság, ha az törvényszegést követ el?

Hát nem vesszük észre, ha nem születik gyermek, méghozzá nagyon sok, többszörösen több, úgy pár éven belül lehúzhatjuk a rolót mi, székelyek, erdélyi magyarok, de egész Románia is?

Az egyre erősödő civil nyomás, a magyar politikai alakulatok tervezett összefogása, kikényszerített síkraszállása lassacskán kikezdi az érdektelenségre, kiábrándultságra épülő, az ahogy esik, úgy puffan elv alapján szerveződő régi „rendet”. Ez pedig nem az Új Jobboldal, a Vatra vagy Bretfelean híveinek és főnökeinek kedvez.

Sajnos, a romániai közvéleményt továbbra is Traian Băsescu exelnök sorsa és múltja foglalkoztatja, osztja két táborra. Még a miniszterelnök elleni ügyészségi eljárás megítélésében sem pró és kontra Ponta érvelnek.

Az állam, intézményei elsősorban akadályozni és nem segíteni igyekeznek a helyi közigazgatás munkáját.

Markó Attilának még most is csak azt tudják felróni, hogy kivonta magát az igazságszolgáltatás alól. Most Ponta nem ugyanazt teszi?

A mostani közoktatás rosszabb, mint az átkosban, panaszolta a minap nyugdíjba menekülő ismerősöm.

„Magyarázza már el valaki, mi a különbség a határon túliak elleni kampány és a mostani között?”, kérdezte valaki a Facebookon, és ez a kérdés nagyon is indokolt. Ám a baloldal hallgat.