Úgy tűnik, nagyon ráért mostanáig Románia fő pénzügyi felelőse – talán ezzel magyarázhatóak abszurd javaslatai –, most azonban lesz dolga, valahonnan ki kell gazdálkodnia a képviselőházban megemelt gyermekpénz fedezetét.

Gyanúsan összejött a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János, Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert és alpolgármestere, Szőke Domokos házi őrizetbe való kényszerítése, és ha a Borboly Csaba ügyét is felmelegítik, ez már több mint gyanús, hiszen mindez a csíksomlyói búcsú előestéjén történik.

Ha választási csalással börtönt lehet kockáztatni, akkor ezentúl a kampányfelelősök minden pártházban jól meg kell gondolják a választók mozgósítására irányuló hadjáratok fogásait.

1918-ban, a gyulafehérvári nagygyűlésen megfogalmazott nyilatkozatban a románok mindent megígértek az országban élő kisebbségeknek. Ezeket az ígéreteket azóta is minden adódó alkalommal megismétlik, de nem tartják be sohasem.

A székelyföldi küldöttek besztercei és medgyesi kampánya nagy felháborodást váltott ki – abszolút jogosan, hiszen Szász Jenőék anélkül indultak el egy úton, hogy széles körű egyeztetést folytattak volna az érintettekkel, a helyi közösségek tagjaival, vezetőivel. Azonban magánakciójuknak pozitív hozadéka is van: egyértelművé vált, hogy nem így kell csinálni.

Miközben a felelős pesti kormány a horvát és a szerb betöréssel foglalkozott, az erdélyi románok lázongását mintha nem vették volna elég komolyan, pedig az indulatok elszabadulása talán megelőzhető lett volna.

Hiába minden elhatárolódó nyilatkozat és mához igazított szabályzat, mindez külsőség, a kommunista utódpárt nem tud és nem akar kilépni a törvényen felül állók kasztjából, és elvtársi szolidaritást mutat az egyenlőbbek iránt.

Liviu Dragnea a Ponta-csapat második embere volt, Victor Ponta igazi kebelbarátja, s ha most miniszterként nem is szolgálja többé főnökét, azért feltétel nélküli híve maradhat, a szociáldemokraták egyik alapembere, akire mindenben, mindenkor és bárhogyan lehet számítani mint pártkatonára.

Az egyesek által bírált – mert újonnan alkotott – székely zászlót nem az esetleges kormánydöntés legitimálja, hanem az, hogy a helyi közösség elfogadja és a magáénak vallja, vagy sem.

Bár nem akarják követni a szórványban az általa előirányzott módszereket, Szász Jenő valamiféle, a hétköznapi valóságtól elrugaszkodott nemzeti ideológia nevében nagyon is át akarja telepíteni a besztercei és medgyesi iskolásokat Székelyudvarhelyre.

Jó volna ezért azt megértetni Klaus Johannisszal és a bukaresti politikai osztállyal, hogy ami Romániában különös, avagy nem helyénvaló – vélhetően az autonómia tartozna ide –, az Európa jobbik részén természetes, és igen jól működik.

Ma két tábor csap össze az erdők kitermelésének jogáért: a kisemberek, a mindig is fából élő vállalkozók és az osztrák érdekeltségű Holzindustrie, mely három hatalmas és korszerű gyárat üzemeltet az országban, a szászsebesit, a radócit, s leg­újabban a rétyit.

Kabaréba illene a kormány adópolitikai ámokfutása, ha nem az adófizető inná meg mindennek a levét.

A románoknak nem lenne szabad a moldovaiak szemére vetni olyasmit, amit ők elkövetnek a magyarokkal szemben. Vagyis szabad, csak a kettős mérce nem válik a becsületükre.

Ha az EU változtat közönyös, elutasító álláspontján, Románia is kénytelen lesz ehhez igazodni. Első lépésként retorikáján kell módosítania, hogy polgárainak ne pár százaléka, de legalább fele megértse, nem lesznek kevesebbek, ha engedik, a magyarság maga döntsön saját ügyeiről.

Erdély földje a tolerancia földje kellene legyen, mint volt egykoron, de nem a divatos s hazug multikulturalitásé, melynek lényege – sajnos! – a kisebbek letaposása, hagyományainak leszólása, mellőzése.

Az önálló magyar egyetem – s ezen belül magyar tannyelvű orvosi kar – létrehozására vonatkozó királyi rendeletnek a MOGYE-n folyó kiszorítósdi leplezésére való felhasználása a jelenlegi vezetés részéről több mint cinizmus, amit a meghívottak, őfelsége Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétével akarnak szentesíteni.