// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Bedő Zoltán Bedő Zoltán

Az ünnep eredete

// HIRDETÉS

A nemzeti létünket biztosító tartásunk megtörése és önérzetünk szétzúzása érdekében az évszázadok során számtalanszor elferdítették múltunkat az erre felkért hivatásos történelemhamisítók, olyannyira, hogy hazugságok vagy féligazságok egész sora épült be tudatunkba, és a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére ott leledzik makacsul jelenleg is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bedő Zoltán
2015. augusztus 20., 08:01

„Ezek némelyike éppen augusztus 20-ával kapcsolatos, mert egyes magas rangú világi vagy egyházi méltóságok alaptalanul még mindig azt hangoztatják, hogy ez a nap államalapításunk, az alkotmány és az új kenyér ünnepe.

Az augusztus 20-hoz kötődő hiedelmek első helyén az államalapítás ténye áll, melyet mi kénytelenek vagyunk megcáfolni, hiszen az új magyar államot nem István király, hanem Árpád fejedelem alapította, miután 895-ben népével birtokba vette a Kárpát-medencét. Meghatározás szerint ugyanis az állam egy olyan szervezet, mely főhatalmat gyakorol egy adott területen élő népesség fölött, márpedig ez a feltétel Árpád apánk korában messzemenően teljesült, beleértve a határok pontos kijelölését is. Az alkotmány ünnepévé Rákosi Mátyás kommunista diktátor nyilváníttatta, miután 1949-ben, éppen augusztus 20-án hirdettette ki a Magyar Népköztársaság alkotmányát, e jeles nap eredeti tartalmának a feledtetése végett. Az új kenyér ünnepének augusztus 20-ra történő áttevése szintén ősi jelentőségének az elkendőzési szándékára vezethető vissza. Ezt a fontos eseményt ugyanis már évszázadokkal korábban is megünnepelték, csak éppen nem ekkor, hanem annak rendje és módja szerint júliusban, amikor az aratás befejeződött.

Augusztus 20-hoz igazság szerint csak és kizárólagosan az első keresztény magyar király relikviáinak 1083-ban történt oltárra emelése köthető, melyet László királyunk parancsára és VII. Gergely pápa hozzájárulásával hajtottak végre István szentté avatása érdekében."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.