Tévedés lenne azt hinni, hogy a kivándorlásnak kizárólag gazdasági okai vannak. A külföldi munkavállalás elsősorban életszervezési minta, amelyben nagy szerepet játszik az otthoni pozitív jövőkép hiánya. Könnyebben szánják rá maguk a kivándorlásra azok, akik környezetükben gyökértelennek érzik magukat.

Mert hiába valósul meg az összefogás helyi ügyekben, ha nagyobb ívű akciókat már nem tudnak közösen lebonyolítani, ha a nemzeti érdek fölé kerül a pártérdek, ha győz a kiszorítósdi, ha nem tudnak túllépni régi sérelmeken, ha büszkeségből, dacból nem akarnak csatlakozni más ötletéhez.

Miniszterelnökünk most tehát éppen azon kevés intézményeink egyikébe rúgott egyet, amelyek – vezetőink minden ellenkező irányú igyekezete ellenére – a normalitás szigeteit jelentik. Merthogy vannak normális, becsületes emberek, intézmények ebben az országban, még ha felfoghatatlan is ez önmagukból kiinduló vezetőink számára.

A krónikus betegek érdekvédelmi szervezetei már május végén meghúzták a vészharangot: attól tartanak, hogy a jelentős árcsökkentés következményeként bizonyos orvosságok eltűnnek a gyógyszertárakból, sőt, lesz olyan gyártó, amelyik szűkíti a termékskáláját, rosszabb esetben bezár, a terjesztők a nyugati országokba exportálják a termékeket, ahol sokkal drágábbak a gyógyszerek, és ezáltal nagyobb haszonra tehetnek szert.

Menekültek, bevándorlók, vaskerítés, rendőrsorfal, összecsapások – mintha egy disztópikus sci-fiben lennénk. Ezt a problémahalmazt nem lehet egybites válaszokkal megoldani.

Elgondolkodtató, hogy a 21. század Európájában egy saját útját járni kívánó állam áttételes megfegyelmezéséhez az illető ország más határokon belül élő nemzettársait is felhasználják. Mintha lassan a kollektív bűnösség eszméje újraéledésének lennénk szenvedő tanúi.

Valószínűleg, amint a demokrácia elején voltak pályázatíró tanfolyamok, most rendszeresen feljelentésfogalmazó ingyenes tanfolyamok működnek. Láthatóan, szép sikerrel.

Kell-e tartaniuk diákjainknak attól, hogy a magyarsággal szemben alaposan és tudatosan érlelt ellenszenv visszaüt román írásbelijük javításakor, nem azt vizsgálják, mit tudnak, hanem belekötnek, lepontoznak minden helytelen mondatot?

A történelemhamisítás – emlékeznek még a mondásra, miszerint mától kezdve minden másként volt? – tényállását kimerítő esetet az a jelenlegi vezetés követte el, amely már a múltban is kitűnt korrektnek aligha mondható magatartásával.

A külföldön dolgozók nem mernek hazajönni.

Merthogy Duşa fejében erről szól a román zászló emléknapja, nála ez a nemzeti önérzet és büszkeség csimborasszója: hogy kié a nagyobb. Nála a félelem ott kezdődik, ha ez a bizonyosság nincs. Az attól való rettegés, hogy nem neki(k) áll a zászló, hogy a Székelyföld és Erdély ne adj’isten nem Románia.

Miért gondoljuk azt, hogy ezek a bevándorlók ágrólszakadtak, semmihez nem értenek, most bújtak elő a homokból vagy pottyantak le a majomkenyérfáról? Mi történne, ha éppen néhány olyan altatóorvos lenne közöttük, amelyekből hiány van a csíkszeredai kórházban?

Ha azt hittük, Victor Pontánál lejjebb nincs már, csalódnunk kell, hisz lám, a törökországi térdműtéte után lábadozó miniszterelnök azt javasolta, gyógyulásáig Gabriel Oprea vezesse majd az ország dolgait.

Visszataszító, ahogyan az adóhatóság arra biztatja a reklámokban az embereket, fizessék be az adójukat, mert akkor jó románok lesznek. Visszataszító, mivel nem értem, miért kell itt is az etnikai jelleget hangsúlyozni az (állam)polgári helyett.

Az állandó reformokon átmenő tanügy még mindig nem az eredményes nevelésre és oktatásra koncentrál, nincsenek szakszerűen megírt tankönyvek, a román nyelv oktatása sem úgy történik, hogy a magyar gyerekek megtanulják az ország nyelvét.

Itt van az utóbbi években ez a nemzetállamozás. Hogy Magyarország nemzetállam. Értem én, megcsonkítva, körbefaragva, de legyen legalább: nemzetállam. Csakhogy, tetszik, nem tetszik, minket ettől kiráz a hideg. A mi erdélyi magyar nyelvünkben a nemzetállam intoleranciát jelent, kizárólagosságot, az egy nemzet, egy nyelv államát.

Miközben 2014 a szabadságharc éve volt a szociáldemokraták számára, amint lejártak a választások, alábbhagyott a Victor Ponta által vezetett kormány karakánsága, most pedig már az is felmerül, hogy az áfacsökkentésről is készek lennének lemondani a hitelezői trojka kedvéért.