A belső kihívó felbukkanása nyilvánvalóvá tette azt, amit eddig a szövetség több politikusának nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: az RMDSZ levette a kezét Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterről.
„Az alakulat – vélhetően elsősorban a lakosság részéről érkező impulzusok alapján – belátta, hogy a második mandátumát taposó elöljáró nem képes jelentős eredményre a közigazgatásban, ennek nyomán fennáll a veszélye, hogy az ellenzék nyolc év elteltével visszahódítja a városházát az RMDSZ-től.
Amúgy nem kell reprezentatív közvélemény-kutatást elvégezni ahhoz, hogy választ kapjunk arra, miért tartják sokan alkalmatlannak Buntát Székelyudvarhely irányítására, hiszen elég kritikát kapott házon belül. Az RMDSZ-ben ma jobbára azt tartják a politikus legnagyobb érdemének, hogy 2008-ban megtörte a jeget, és a rendszerváltás után először megszerezte a polgármesteri széket a szövetség számára, négy évvel ezelőtt pedig a nagy ellenféllel, Szász Jenővel szemben sikerült újráznia.
A kör azonban ezzel le is zárul, két választás között ugyanis nemigen történt olyan megvalósítás, amelyet Bunta Levente neve mellé vésnek fel a város történetét jegyző könyvekben. »Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel« – hangzott még júniusban Udvarhelyszék és az RMDSZ egyik erős emberének, Verestóy Attila szenátornak az üzenete, amely felért az egykori pártfogoltjának küldött politikai selyemzsinórral.
Ha a jövő évi helyhatósági választásokra szóló udvarhelyi összefogást komolyan gondolja az RMDSZ ellenzéke, elég, ha a szövetség kritikáiból mazsoláz: a város gazdasági lendülete megtorpant, a polgármester elvesztette a kapcsolatot a lakossággal, szinte teljesen eltűnt a közéletből."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.