Kérdés: képes lesz-e a Barca olyan hatással lenni Artur Massra, mint az euróövezeti tagság elvesztésének veszélye Cipraszra?
„A „görög veszély”, úgy tűnik, lekerült napirendről, mint minden más, valós veszély, ami Európát és az Európai Unió egységét fenyegeti – skót és katalán függetlenségi törekvések, kelet-ukrajnai konfliktus, orosz-amerikai, orosz-EU ellentét. Pedig miközben a menekültkérdés gumicsontján rágódik az európai politikum és média, miközben azon vitáznak a világ egyik legerősebb gazdasági térségének vezetői, hogy megbírják-e a néhány százezer, netalán néhány millió menedékre és oltalomra szoruló ember megsegítésének finanszírozásával járó terheket, a korábbi égetőnek tartott problémák csak tornyosulnak.
Ukrajnában egyik félnek sem tetszik a rájuk kényszerített tűzszünet, s valamiért nagyon nem akaródzik egyiknek sem véglegesen letenni fegyvert, a skótok újra nekifutnának a függetlenedési referendumnak, a katalánok a hétvégén választanak, erőpróbát tartanak a majdani nagy megmérettetésre.
Hogy Katalóniában kijózanodás lesz-e a vége, mint Athénban, hogy a barcelonai döntéshozók képesek lesznek-e megállni a falnál és megkerülni azt, a hétvégi tartományi választáson még nem dől el. De egyelőre úgy tűnik, semmi sem tudja megállítani a lavinát, a függetlenedési szándék annyira erős a lakosság körében, hogy azt már nem lehet visszakényszeríteni a palackba. Hacsak nem bálványt kell ezért ledönteni. Márpedig azt kell.
Tulajdonképpen eddig is tudhatták, bár ilyen nyíltan és ennyire élesen még sohasem merült fel mint a minap, hogy ha Katalónia kiválik a spanyol királyságból, akkor a katalánok büszkeségének, a Barcelonának is mennie kell a spanyol labdarúgó ligából. Márpedig El Clasico nélkül nincs élet, a Barca a Real nélkül nem igazi, az önálló katalán bajnokságban előbb-utóbb úgyis elsekélyesedne. Kérdés: képes lesz-e a Barca olyan hatással lenni Artur Massra, mint az euróövezeti tagság elvesztésének veszélye Cipraszra?"
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.