Nem tudtam, sírjak vagy nevessek, amikor egy marosvásárhelyi szenátor arról „értekezett”, hogy a magyar politikusok „az etnikai alapú autonómiából választási prostituáltat csinálnak”.

A világ legerősebb katonai szövetsége jelentős tényező bármely ország számára, hiszen a szolidaritás elvén alapszik. Aligha merne bárki újat húzni vele, tudván, hogy mögötte az USA hatalma áll.

Mert szegény országban és szegény vidéken a falopás és a fekete munka biztosítja a szűkös megélhetést, nagyobb méretekben pedig a gyors meggazdagodást.

Szia, figyu, te ilyen újságíró vagy, kire szavazzak szerinted?

Megkockáztatom: Románia lakóinak elsöprő többsége jól kibékülne a magyarországi életszínvonallal, és tízmillióan élnének az ottani létminimumon.

Az már most tudható, hogy kik az új választási rendszer biztos vesztesei: a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek.

Vigyázat, Magyarországot megint a huszonhárommillió román munkavállaló inváziója fenyegeti, annyi szépséghibával, hogy egyrészt már nincsenek huszonhárommilliónyian (beh szép is lenne!), másrészt nem munkavállalók, hanem „csak” szavazópolgárok.

„Ha az ember őszintén mond valamit, akkor is baj van, ha megjátssza magát, akkor is baj van.” Interjú.

Rezsinövelésnek vagyunk tehát tanúi Európa egyik legszegényebb országában, miközben Magyarország után immár Nagy-Britanniában is éppen ennek az ellenkezőjének lehetünk szemtanúi.

A szociáldemokrata miniszterelnök majd’ kétéves regnálása során egyértelművé vált: semmiféle gazdaságpolitikai elképzelése nincs a hatalomnak.

Tudom, nehéz feladat a Bukarestből irányított és történelemhamisításon alapuló magyargyűlölet megfékezése, illetve visszaszorítása, valamint a válaszként elszabaduló indulatok megzabolázása sem egyszerű dolog, de próbálkoznunk kell vele.

Ki tudja, hogyan működik a diktátorok (vagy közülük egy bizonyos) gondolkodása?

Aki ma Tőkés László hiányát ünnepli, önmagát gyászolja.

A határon kívüli „magyarság“ kulturális homogenizálásán túllépő immár közjogi bevonása a „nemzeti egységbe“ a határon belül az utóbbi négy évben együtt járt több kreált ellenség-, vagy gyűlöletcsoport konkrét megnevezésével és kirekesztésével.

A külhoni magyaroknak ráadásul az az ország, amelyben élnek, nem a hazájuk. Közvélemény-kutatások szerint többségünk Magyarországot szereti hazájaként.

Az lenne a legjobb, ha végre nem egy markáns politikus jönne, akivel szemben nem az elvakult gyűlölet vagy a még elvakultabb szeretet mértéke lenne a döntő, hanem hogy mennyire jó hivatalnok.

Csupán az különbözteti meg az államot a bűnözőtől, hogy előbbi valamilyen furcsa, érthetetlen és megmagyarázhatatlan okból nem hord símaszkot, amikor rabolni készül.