// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Mózes Edith Mózes Edith

Rendhagyó „aktuális”

// HIRDETÉS

Az általunk Brüsszelbe küldött képviselőknek határozottan és kitartóan kell fellépniük az erdélyi magyarság jogaiért.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2014. május 23., 08:20

„Tudni kell, hogy az Európai Parlament nem a hagyományos értelemben vett, a hazaihoz hasonló törvényhozó szerv, ugyanis az Európai Unió jogszabályait az EP, illetve az állam- és kormányfők közös tanácsa hozza meg. Mégis rendkívül fontos testület, hiszen az Európai Unió több száz millió választópolgárát – köztük bennünket, erdélyi magyarokat is – képviseli. A frakciók pártszimpátia alapján működnek, és ezeken a képviselőcsoportokon belül vitatják meg az európai kérdéseket. Az erdélyi magyar képviselők az Európai Néppárt frakció tagjai. Tudni kell azt is, hogy az Európai Unió egésze kizárólag olyan ügyekben járt el, amelyeket a tagállamok átruháztak rá. Mivel a parlament az EU egyik szerve, csak olyan ügyekben jár el, amelyet átruháztak rá, azaz nem szuverén, mint egy nemzeti parlament.
Hogy miért kell vasárnap elmenni szavazni? Most van jogunk és lehetőségünk beleszólni, hogy legyen képviseletünk az Európai Parlamentben. Az általunk Brüsszelbe küldött képviselőknek határozottan és kitartóan kell fellépniük az erdélyi magyarság jogaiért – hiszen az uniónak, mint tapasztaltuk, az uborka görbülete fontosabbnak látszik, mint az őshonos kisebbségek jogállása –, feladatuk, hogy kitartóan lobbizzanak azért, hogy a jogbiztosítást európai rangra emelje. Egyrészt ezért kell elmenni vasárnap szavazni, másrészt azért is, mert Európa sem lenne teljes az erdélyi magyarság képviselete nélkül.
Romániában 32 személyről döntenek a szavazópolgárok, akik a következő öt évben képviselik az ország érdekeit Brüsszelben. Az erdélyi magyarságnak szerencsére nem kell gondolkodnia, hogy kire adja a voksát, hiszen egyetlen olyan lista található a szavazólapon, amelynek képviselőit egyáltalán érdekli a sorsunk. El kell menni, és a tulipánra kell szavazni, hogy két, esetleg három képviselő is bejusson, mert a többiek a kisujjukat sem fogják mozdítani az erdélyi magyarok érdekében."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.