Miért lepődnénk meg azon, hogy kifütyülik és átpetárdázzák himnuszunkat, amikor a kormány hadat üzent a kisebbségi jelképeink használatának?

Világ csodája: az aradi tizenhárom Nagyváradon huszonhat lett. Tizenhárom délután öttől a Szacsvay szobornál, még ennyi pedig hattól Nagysándor József emléktáblájánál. Vértanúkból úgy látszik, sosem elég.

Orbán Viktor adja a pénzt – sarkosan így lehetne meghatározni az erdélyi magyar közösségi építkezések finanszírozásának fő forrását.

Elvileg a friss Nobel-díjazottról kellene most szólni, de most annál jobb amúgy se nagyon jut eszembe, amit Dunajcsik Mátyás posztolt ki Patrick Modiano kapcsán.

A székely zászlót reklámzászlónak minősíteni egy hatósági közeg által, ezért a „kihágásért” egy autó árára felduzzasztott bírságot kiróni nemcsak sértés, megalázó is.

Ha valamennyire is tárgyilagosan tekintünk vissza a mögöttünk hagyott huszonöt esztendőre, gyorsan észre fogjuk venni, minek is tudható be az az egy helyben topogás, amit mindannyian érzünk saját bőrünkön: a mondhatni folyamatos kampánylihegésnek.

Hogy a 75 százalékban magyarok lakta Sepsiszent­györ­gyön is harcolnunk kelljen a kétnyelvűségért, az bizony több, mint égbekiáltó, egyút­tal pedig igen hűen tükrözi, hol is tartunk a jogainkért folyó küzdelemben majd negyedszázaddal a rendszerváltozás után.

A negyedszázada dühöngő román „demokrácia” és piacgazdaság egyik legsötétebb és legtalányosabb története a Lukoil nevű orosz kőolajipari konszern látványos romániai térhódítása.

Ilyen az, amikor a bukaresti sajtókülönítmény kiszáll a Székelyföldre, és nagyjából annyira érzi otthonosan magát, mint egy fekete-afrikai törzsi településen.

„A futball nem élet-halál kérdése... Sokkal több annál!” Ez volt Bill Shankly, az FC Liverpool egykori edzőjének ars poeticája. És milyen igaza volt.

Kicsit olyan már Titus Corlăţean román külügyminiszter, mint a viccbéli Móricka, akinek mindenről „az” jut eszébe. A bukaresti diplomácia vezetőjének a jelek szerint mindenről a magyarok.

Soha nem volt, és nem is lesz olyan román politikus, aki ne csapna le teljes erővel a magyarok autonómia-törekvése által felkínált szavazatgyűjtési-lehetőségre.

Nem találni olyan személyt, aki ne tartana valamiféle szurkolói atrocitástól, amikor a meccsről beszél. A szomorú pedig az, hogy az aggodalom teljesen jogos, pedig lehetne másképp is.

Most magunk emeljük a Falat, egy-egy téglát önszántunkból teszünk a lassan, de biztosan épülő új falba.

Tekintve, hogy a háttérben ismét felsejlik a nagy kombinátor, Viorel Hrebenciuc alakja, s hogy a PER ismét csak a neki, illetve megbízóiknak tetsző magyar tárgyalópartnerekkel ülnének egy asztalhoz, nos, mindezekre való tekintettel jó lesz vigyázni!

Évente közel százezer egyetemi diplomást „gyárt le” Románia. Több mint felük munkanélküli, és háromból csupán egynek sikerül a szakmájában elhelyezkednie.

Gondok akkor adódnak – de ilyenkor bizony komolyan kell venni azokat, és határozottan fellépni ellenük! –, amikor a verseny, a sportesemény szélsőséges, idegengyűlölő eszmék kinyilvánításának ürügyévé degradálódik.