// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Ambrus Attila Ambrus Attila

Forradalom a fülkében

// HIRDETÉS

Az a tény, hogy Iohannis több szavazatot kapott, mint Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együtt, jelzi, hogy az erdélyi magyarok sokat emlegetett közönyének – legalábbis egyik – oka a magyar politikai alakulatok kommunikációjában is rejlik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2014. november 20., 08:28

„Victor Ponta maga erőltette ki ezt a változást. Az volt a politikai üzenetének központi eleme, hogy vasárnap meg kell szabadulni a zsarnok elnöktől, Traian Băsescutól. A két tévévitában, amelyet az elemzők, köztük magam is, rosszul értékeltünk, Pontának adtuk a győzelmet, a nézők viszont egy Traian Băsescut idéző Pontát, illetve egy kissé bárgyúnak, tudatlannak mutatkozó Iohannist láttak, akiről kevésbé feltételezhető, hogy zsarnokoskodni fog. Így rá szavaztak.

Hogy ez a változás jó vagy rossz irányú lesz, ma még nehéz megjósolni. Valószínűsíthető, hogy rövidtávon számunkra nem lesz kedvező. Nehéz lesz az erdélyi magyar kisebbség jogfosztásáról meggyőzni a nemzetközi közvéleményt, hisz úgymond milyen baj lehet a jogegyenlőséggel egy olyan országban, hol a többség egy kisebbségit választ államelnöknek? Hosszabb távon azonban Iohannis segítségével megtörténhet a politikai osztály rég esedékes reformja. Új típusú politizálást honosíthat meg. Véget vethet az elvtelen alkuknak, a be nem tartott ígéreteknek, a politikai zsarolásnak. Intézményes kapcsolatot tart fenn a miniszterelnökkel – ígérte Iohannis –, s ennél se többre sem kevesebbre nincs szükség. Iohannis megválasztása, euroatlanti szövetségesei iránti elkötelezettsége pedig nemzetközi hitelt kölcsönözhet Romániának. A politikai stabilitás pedig a beruházási kedvet is növeli.

A megújulásra az erdélyi magyar érdekképviselet is rászorul. Az a tény, hogy Iohannis több szavazatot kapott, mint Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együtt, jelzi, hogy az erdélyi magyarok sokat emlegetett közönyének – legalábbis egyik – oka a magyar politikai alakulatok kommunikációjában is rejlik. Abban is, hogy nem tudják megszólítani a választóikat, de abban is, hogy nem hallgatják meg őket. Sokszor – ahogyan legutóbb két forduló közötti kampány alatt is – eltekintenek a visszacsatolástól. Az érdekképviselet a képviseltek által megfogalmazott érdekek megjelenítését jelenti. Akkor is, ha néha a tömeg téved. (Idézzük itt Victor Pontát: A népnek mindig igaza van!) Korrekcióra van lehetőség. A pályamódosítást el kell végezni!

Akik azonban az RMDSZ zuhanásáról beszélnek, tévednek vagy fölöslegesen reménykednek. A vasárnapi választás már nem az erdélyi magyar belharcról szólt – annak állásáról a november 2-i forduló nyújtott támpontot. Ez nyilvánvaló. Miként az is, hogy a Iohannisra szavazók a teljes politikai osztálynak mutatták fel a sárga lapot."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”