// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva
Pataky István Pataky István

Facebook-forradalom

// HIRDETÉS

Mit lép most az eredmény miatt leforrázott seregnek tűnő RMDSZ?

(Külön)Vélemény

Szerző: Pataky István
2014. november 18., 09:38

„A »forradalom« este tíz óra után néhány perccel győzött, amikor a kampányban mindvégig arrogánsan viselkedő, ellenfelét lekezelő Victor Ponta falfehér arccal, megviselten az újságírók elé állt, s közölte: gratulált Klaus Iohannisnak a választási sikerhez. Az ortodox vallására és románságára kampányt építő Pontát legyőzte egy evangélikus szász polgármester. Iohannist nem véletlenül tudta őszintén elfogadni a két választási forduló között aktivistává avanzsált, amúgy viszont az egész politikai elitet a pokolra kívánó tömeg. Nagyszeben polgármestere viselkedésében, megnyilatkozásaiban amolyan antipolitikus, aki akkor is hajlandó elkerülni a harsány, tartalmatlan vitákat, ha tisztában van azzal, emiatt megvetik őt ellenfelei. Nem véletlen, hogy a győzelem tudatában egy diadalittas sajtótájékoztató helyett a Bukarest központjában ünneplő fiatalokat kereste fel.

Korai most még arról beszélni, mi újat hozhat ez az amerikai akciófilmekbe illő fordulatokban bővelkedő elnökválasztás az elkövetkező hónapokban. Kitart-e pártja a vesztes Ponta mellett? Mikor indul fogyásnak a szociáldemokraták vezette koalíció alkotta többség a bukaresti parlamentben, ahol – egy román mondás szerint – hagyományosan abba a vagonba igyekeznek, amelyben a rezesbanda zenél?

És mit lép most az eredmény miatt leforrázott seregnek tűnő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)? Követi-e választóit, akik fittyet hányva az RMDSZ hivatalosan semleges, burkoltan Ponta felé húzó állásfoglalására, közel nyolcvanszázalékos támogatásban részesítették Iohannist, konkrétan a fészkes fenébe küldve a baloldali miniszterelnököt? A december 22-re, a huszonöt évvel ezelőtti forradalom évfordulójára tervezett elnöki beiktatáskor talán már kevesebb lesz a megválaszolatlan kérdés. Addig viszont nyugodtan ízlelgethetjük a váratlan Facebook-lázadás eredményét: öt éven keresztül egy erdélyi német ember lesz Románia elnöke."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?