Haz az RMDSZ kormányon marad, saját választói és nemzetközi partnerei előtt egyaránt elveszíti a hitelét.
„A rendszerváltás óta eltelt huszonöt év csaknem háromnegyedét kormányon, de legalábbis a tűz közelében eltöltő RMDSZ esetében először fordulhat elő, hogy önszántából kilép a hatalomból.
Egy volt magyar kormányfőt parafrazálva „útelágazódáshoz” érkezett, de nem nehéz a választás. Hiszen ha marad, saját választói és nemzetközi partnerei előtt egyaránt elveszíti a hitelét.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kidolgozott Minority SafePacket az RMDSZ jelentős fegyvertényként könyvelte el a kisebbségvédelem nemzetköziesítése terén. Azáltal viszont, hogy a javaslatcsomaggal kapcsolatban érdektelenséget mutató Európai Bizottság oldalán Románia is beszállt az elutasítást megóvó bírósági perbe, közben pedig a szövetség a bukaresti kormánynak is tagja, divatos szóval élve összeférhetetlenség áll fenn.
Ez esetben ugyanis az RMDSZ nem szolgálhat egyszerre két úrnak. Ha ezt tenné, saját választóit csapná be, akiknek az európai parlamenti választások kampányában naponta érvelt amellett, mennyire fontos, hogy az EU ne csak az uborka hajlatára, hanem a nemzeti kisebbségek helyzetére is odafigyeljen. És az FUEN-t is elárulná, amelytől hathatós támogatást kapott a polgári kezdeményezés kidolgozása során.
Üdvözlendő, hogy az RMDSZ vezetői a jelek szerint rájöttek, ilyen körülmények között nem folytathatják a kormányzati szerepet, amelyet idén tavasszal talán túlságosan könnyelműen elvállaltak.
De borítsunk fátylat rá, inkább örüljünk neki, hogy az alakulat főtitkárának is megváltozott a véleménye az általa korábban még kampányirodáknak titulált magyar konzuli irodákról, amelyek létrehozását most nagyon fontosnak nevezte a román külügyi elutasítás kapcsán."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”