Általános elvárás a románság részéről, hogy a magyaroknak is tisztelettel kell viseltetniük december 1., a Román Királyság és Erdély egyesülésének évfordulója iránt, mivelhogy az valamennyi román állampolgárhoz szól. Természetesen nem szól, legalábbis nem úgy, ahogy a többségiek gondolják.
„A románok ugye gyakran hangoztatják, hogy számukra semmilyen pozitív üzenettel nem bír az 1848-as magyar forradalom, amelynek nyomán nem a Kossuthék által hirdetett népek szabadságának eszméje maradt meg bennük, hanem az erdélyi polgárháború általuk negyvenezer főre becsült román áldozatának emléke.
Ne feszegessük, hogy ennyien még a magyarbarátsággal egyáltalán nem vádolható osztrákok szerint sem estek el annak idején; inkább reménykedjünk, hogyha a többségi társadalom soha nem is fogja megkedvelni ‘48-at, legalább mi nyugodtan megünnepelhetjük március idusát. Másrészt általános elvárás a románság részéről, hogy a magyaroknak is tisztelettel kell viseltetniük december 1., a Román Királyság és Erdély egyesülésének évfordulója iránt, mivelhogy az valamennyi román állampolgárhoz szól.
Természetesen nem szól, legalábbis nem úgy, ahogy a többségiek gondolják, de nem is ez a lényeg, hagyjuk, hogy üljék meg ők az ünnepüket. A bökkenő ott van, hogy miközben például március 15-öt minden magyar a magáénak vallja, december elseje a románokat is megosztja.
Például egy őshonos külhoni (értsd: egykori magyarországi) románt ez a dátum legfeljebb amiatt tölthet el nemzeti büszkeséggel, hogy az újkori Románia megalakulását jelöli, de mivel őseivel együtt az akkor létrejött anyaország határain kívül ragadt, számára december 1. nem piros betűs ünnep. Aki nem hiszi, kérdezzen meg mondjuk egy méhkeréki románt. Ezért kell hát csínján bánni egymás ünnepének megünnepeltetésével."
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Tizennyolc évvel ezelőtt, egy nemzetközi bányászati konferencián, Olaszországban megjelent egy tanulmány, amely részletesen feltárta a parajdi sóbányát fenyegető súlyos kockázatokat. Ami akkor egy tudományos figyelmeztetés volt, ma szomorú valóság.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Nicușor Dan győzelme pillanatnyi megkönnyebbülést hozott ugyan, de még messze nem vagyunk túl a veszedelmen.

Ez az írás egy pamflet, cselekménye kitalált történeten alapul, szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a szenzi transzilván valósággal csupán a véletlen műve. Nevetni azért (még) szabad rajta.

Az erdélyi magyarok nagy többsége abban az abszurd helyzetben is Nicușor Danra szavazott volna, ha Orbán és az RMDSZ is kifejezetten és erőteljesen George Simion támogatására buzdított volna.

A félelem, mint a politikai döntések mozgatórugója a valóságból táplálkozik.

És hogyan erősíti ezt a nevetséges narratívát éppen a magát a Jó oldalnak tekintő tábor, az értelmiségiekkel az élen…

Lejárt a potenciális apokaliptikus veszedelemként beállított államelnök-választás... tudják, ha a Gonosz győz. És a romániai választópolgárok soha nem látott tömegekben rohantak megválasztani a Jót.

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.