// 2025. július 10., csütörtök // Amália
Elek György Elek György

Újságírás eddig és ezután

// HIRDETÉS

A vállalkozás jelleg a financiális oldalt helyezi előtérbe, a nemzeti gondolat a nevelést, a közvélemény formálását sürgetné. Melyik úton haladjunk, hogy ötvözzük a kettőt, hogy éljünk is, hassunk is, szolgálva alapvető célunkat: a magyarság meg- és fennmaradását?

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2015. január 09., 08:30

„A romániai magyar újságírásnak mint kisebbségi sajtónak nagy tradíciója, hogy benne a tájékoztató jelleg mindig szorosan összefonódott a publicisztikával. A mindenkori sajtó olyan, mint azok a személyek, akik művelik. Szilárd anyagi bázis nélkül viszont nincs színvonalas, magvas publicisztika, ugyanakkor a sajtó nem lehet független és minden álcázott cenzúrától mentes, amíg anyagi szempontból nem tud mentesülni a hatalom vagy más gazdasági érdekek befolyásától.

Válságban van-e az írott sajtó — vetődik fel a kérdés immár huszonöt éve? A Magyar Értelmező Kéziszótár a következőképpen fogalmazza meg a válság fogalmát: „Súlyos helyzet, döntő fordulat, amelynek kimenetele jó is, rossz is lehet”. A jelenlegi helyzetben nem válságról, hanem útkeresésről kell beszélni. Huszonöt éve a sajtó szabad lett, de önmeghatározása, programja aligha hámozható ki a lapszámokból. A vállalkozás jelleg a financiális oldalt helyezi előtérbe, a nemzeti gondolat a nevelést, a közvélemény formálását sürgetné. Melyik úton haladjunk, hogy ötvözzük a kettőt, hogy éljünk is, hassunk is, szolgálva alapvető célunkat: a magyarság meg- és fennmaradását? Közben figyelembe kell venni azt is, hogy a magyarság soraiban egyre alacsonyabb a befogadókészség. Útját keresi a társadalom, útját keresi az írott sajtó is. Ha nincs szilárd gazdasági háttér, ha nincs nyugalom a lelkekben, kevésbé lehet elvárni azt, hogy a különböző rétegek érdeküknek és érdeklődésüknek megfelelően tájékozódjanak, várjanak eligazítást az írott sajtótól."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?