Úgy hívják, Johannis

„Közben meg itthon azon okoskodtunk, hogy vajon mennyire kisebbik rossz ez a Johannis, nem jobb-e a megszokott, immár minden perverzióját kiterítő régi. Az érdekképviseleti szervezetünk sem sietett segítségünkre, a lelkiismeretünkre apellálva terelgetett a skizofrénia egyre mélyebb bugyrai felé, hiszen az érdek és erkölcs közötti sorozatos összecsapásokban az utóbbi győzelme is porckorongsérvvel fenyeget. Optimizmusunkban legfeljebb odáig merészkedtünk, hogy egy tíz százalékon belüli vereség már szinte győzelemnek számítana, megfelelő bizonyítéknak ahhoz, hogy legalább a fél ország a normalizálódásra áhítozik. A fél hazai, nyugdíj felé araszolgató ország, persze, hiszen ezeket a fiatalokat, no meg a külföldön élőket, ugyebár, nem érdekli már, hogy mi van itthon...

Most meg itt állunk talpig hüledezésben. Pedig lassan abba kellene hagyni, s a normalizálódás folyamatának részeként kezelni, hogy Romániának nem román etnikumú elnöke lesz legalább öt éven át. És ápolni a lángot, amely felperzselheti az eddigi korrupt rendszert. És nem azon agyalni, hogy ezek a szászok sosem szerettek minket, lám, Johannis sem tárta oda a mellét a kisebbségellenes szuronyoknak. De végre kiegyenesedni, egy kiszámíthatóbbnak, korrektnek ígérkező, a miénkhez jóval közelebb álló értékrend szerint élő vezető elé tárni elvárásainkat, vízióinkat. S közben végre kimondani: eddig rossz úton jártunk, még ha nem is nagyon kínálkozott másik.”