// 2026. november 3., kedd // Győző
Gál Mária Gál Mária

Tudatzavar

// HIRDETÉS

Az első sorokban ott ültek az RMDSZ »sztrájktörői«. Tapsoltak. Nem zavarta őket, hogy a Vezér nagyratörő jövő-víziója az általuk képviselt közösség számára katasztrofális következményekkel járna.

(Külön)Vélemény

Szerző: Gál Mária
2014. július 31., 17:46

„Az 1989 decemberi forradalom és rendszerváltás után gyakorlatilag az egykori MNSZ-modell alapján – amely maga is a Kós Károly-i modellre épült – létrejött az RMDSZ. Vezetői sohasem vették jónéven, ha a Magyar Népi Szövetséghez hasonlítgatták az érdekvédelmi szervezetüket. Pedig az MNSZ az erdélyi magyar kisebbségtörténet talán legsikeresebb formációja volt, s bizony Balogh Edgáréknak, az MNSZ reálpolitikájának köszönhetjük, hogy akkoriban sikerült többek között olyan iskolahálózatot kiépíteni, amelynek romjain még a hetvenes, nyolcvanas években mi is felnőhettünk és magyarul tanulhattunk legalább középiskolás szinten.

Azt sem szerette az erdélyi magyarság, s immár nem az RMDSZ-re gondolok, ha arra emlékeztették, főleg román berkekből, hogy a negyvenes években »egyemberként« sorakozott fel a baloldali ideológia mögött, hogy a Román Kommunista Párt hű támasza volt, hogy a Pártot kezdetben csak kisebbségiek vezették. Nem tetszett, de igaz volt. Az RKP kezdeti vezetői, sőt tagjai is: túlnyomó többségben magyarok, zsidók, bolgárok voltak. (...)

Amikor a tusnádfürdői felvételeket néztem, s a beszámolókat olvastam, valamiért ezek jutottak eszembe. Az már nem újdonság, hogy rendes erdélyi magyar csak jobboldali lehet, mindenki más nemzet- és/vagy hazaáruló. Azt azért mégsem feltételeztem, hogy ilyen történelmi tapasztalatok után egy, a kisebbségi jogokért, decentralizációért, jogállamiságért és hasonló úri, demokratikus, liberális huncutságokért küzdő és kiáltó közösség, amely civil szervezetei révén külföldi támogatás segítségével lép fel, ha kell, a centralizáló, erős nemzetállamot építő román hatalom ellen, lelkesen tapsol egy olyan víziónak, amely magát a demokráciát kérdőjelezi meg, s ellentmond mindennek, amiért harcol. Nem beszélve arról, hogy mindezt egy olyan rendezvényen, amelyet bizony épp a külföld pénzelt, s amely e vízió szerint állam- és népellenes. (De ugyanilyen rendezvény volt ezek szerint a székely menetelés, a restitúció védelmében történt nagy tüntetés, és sorolhatnánk... de minek?)

Az első sorokban ott ültek az RMDSZ »sztrájktörői«. Tapsoltak. Nem zavarta őket, hogy a Vezér nagyratörő jövő-víziója az általuk képviselt közösség számára katasztrofális következményekkel járna. Nem zavarta őket a beszéd mélyen antidemokratikus volta sem.

De ezután vajon melyik program megvalósítását tartják kötelezőnek – az RMDSZ-ét vagy az Orbánét? Vagy netalán Fidesz-farkincává léptetnék elő az RMDSZ székelyföldi szárnyát?

Negyven év múltán mivel magyarázzuk, magyarázzák majd ki? Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy lesz szükség magyarázkodásra – a történelem kísértetiesen ismétli önmagát.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.