// 2026. február 23., hétfő // Alfréd
Bogdán Tibor Bogdán Tibor

Tolosa túloz

// HIRDETÉS

Mit érnek gazdasági teljesítményt mérő statisztikák, ha a gazdasági fejlődés előnyeit nem érzi meg az ország lakossága?

(Külön)Vélemény

Szerző: Bogdán Tibor
2015. október 01., 09:13

„Aligha hihetnénk, hogy Románia lakossága felhőtlenül örülne a három ország gazdasági lekörözésének, miközben a „jól teljesítő Romániában” a nettó átlagfizetés mindössze 345 euró, holott ez a szám Csehország esetében 752 euró, Portugáliában több mint 1000 euró, a mély gazdasági válsággal, fizetésképtelenséggel küzdő Görögországban pedig meghaladja az 1500 eurót. Ugyanilyen rossz Románia helyzete az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék esetében is, amely a három ország mindegyikében több mint kétszerese a romániai értékeknek. (Csak az érdekesség kedvéért: a Romániánál több mint kilencvenszer kisebb Luxemburg egy főre eső bruttó nemzeti összterméke tizenkétszer múlja felül a romániait).

Tolosa elhallgatta viszont azt, hogy (véleménye szerint) Románia nem csak a gazdaság tekintetében múlja felül az említett államokat, de területileg is lekörözi őket, és ezt már, ugye, a valóság bizonyítja, hiszen háromszor nagyobb, mint Csehország, több mint két és félszer és csaknem kétszer nagyobb Portugáliánál és Görögországnál, de hát mindenre ő sem gondolhatott.

Arról viszont mintha teljesen megfeledkezett, hogy a válság éveiben a román gazdaságot nagyrészt a költségvetési alkalmazottak bércsökkentésével, illetve a hozzáadott értékadó növelésével sikerült úgy-ahogy szinten tartani, a Tolosa által említett fellendülés pedig úgy indult be, hogy a gazdasági fejlődésbe, a beruházásokba beruházni képtelen kormányok a fogyasztást igyekeztek megnövelni.

Úgy tűnik, arra sem emlékszik, hogy a Nemzetközi Valutaalappal Románia által megkötött megállapodás tavaly óta tulajdonképpen a levegőben lóg; a valutaalapiakkal az utóbbi időben megkötött három megállapodás alapvető feltételeinek – így például az állami vállalatok magánvezetés alá helyezésének, e vállalatok szerkezeti átalakításának – a Boc-, Ungureanu- és Ponta-kormányok soha nem tettek teljes mértékben eleget.

A Nemzetközi Valutaalap küldötte majdnem úgy beszél Románia jövőbeni távlatairól, mint egy középszerű romániai politikai konjunktúralovag. Kizárólag olyan – jelentéktelen – számokkal, mutatókkal dobálózik, amelyek alátámasztják mértéktelen derűlátását. Azt nem tudni pontosan, miért lenne érdeke a pozitív túlzás a szakértőnek."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro
Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
2026. február 23., hétfő

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

A román egészségügybe az ember meghalni jár
2026. február 12., csütörtök

A román egészségügybe az ember meghalni jár

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.