a nemzetpolitikát a gazdaságfejlesztés felé elmozdító magyar kormány további hathatós támogatására van szükség, illetve közösségi összefogás, földadományok kellenek.
„A szülőföldön maradás, boldogulás fontosságáról oly sok szívhez szóló gondolatot hallottunk már, de végre itt egy kézzelfogható lehetőség is: az iskolapadból egyenes út vezethet a munka mezejére. A jól kitanult szakma művelői ráadásul egy olyan ágazatban vethetik meg a lábukat, amelynek nagy hagyománya van nálunk, és bár az elmúlt évtizedekben rettenetesen felverte a gaz, lassan ki fog virágozni.
A globális, megkerülhetetlen igényeken túl hozzájárulhat a megújuláshoz az immár itt is tapasztalható mentalitásváltás. Miközben ugyanis évtizedekkel ezelőtt az volt a nagy megvalósítás, ha valakit felvett a vállalat, és végre faluról egy városi panellakásba költözhetetett, ma arról álmodoznak a már megállapodott fiatalok, hogy csendes, kertes házban élhessenek a jó levegőn, és a maguk urai legyenek.
A gazdálkodás pedig kézenfekvő megoldást kínál erre. Sokan félnek belevágni, és nehezen cserélnék fel az idegölő iroda- vagy szalagmunkát a sokismeretlenes egyenlettel riogató földművelésre, de már az is valami, ha egy állandó munkahely mellett csak annyira futja az erőből, hogy egy család magának termeszti meg a garantáltan egészséges paradicsomot.
A városiak számára idegen, de egyre vonzóbb életvitel itt kezdődik, és azáltal teljesedhet ki, amit a Sapientia kínál újonnan indult szentgyörgyi szakán, illetve egyetem után is. A megvalósulásához azonban a határon túli szakképzés évét meghirdető, a nemzetpolitikát a gazdaságfejlesztés felé elmozdító magyar kormány további hathatós támogatására van szükség, illetve közösségi összefogás, földadományok kellenek. Mert az adólejeinkkel sajnos továbbra sem segíthetünk."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.