// 2025. január 11., szombat // Ágota
Balogh Levente Balogh Levente

Szállót mindenkinek!

// HIRDETÉS

Ezúton jelezném a bukaresti kormánynak, hogy állampolgári jogon igényelnék egy állami tulajdonú szállodát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. február 27., 08:27

„Na jó, nem leszek szerénytelen, beérem egy nagyobbacska panzióval is.

Vagy ha magánszemélynek nem lehet ilyen állami adományt juttatni, üsse kő, tessék a Krónika nevére íratni, pont jól jönne. De ha még így sem működik, akkor egye fene, ajándékozzák valamelyik történelmi magyar egyháznak.

Ne mondják, hogy ez nem lehetséges, hiszen a képviselőház épp most szentesítette azt a kormányrendeletet, amely értelmében az eddig állami tulajdonban lévő kovásznai Fenyő Szállót az ortodox egyháznak ajándékozzák.

Remélhetőleg a lehető leghamarabb meghozza a kormány az újabb ajándékozásról szóló döntést, ellenkező esetben a súlyos diszkrimináció árnyéka vetülne rá. Már eleve problémás ugyanis, hogy az elvileg felekezetileg semleges állam kiemeli az egyik egyházat a sok közül, és elhalmozza ajándékokkal – a legfelháborítóbb, hogy az állam és az önkormányzatok milliókat pocsékolnak el az adófizetők pénzéből arra, hogy templomépítésre az ortodoxoknak adományozzák. Miközben bármilyen közpénzt legfeljebb olyan tevékenységre szabadna az egyházaknak adni, amely révén valamilyen közfeladatot látnak el – például iskolákat, kórházakat, idősotthonokat üzemeltetnek.

Tudomásunk szerint azonban az ortodox egyház – amely amúgy is mesés vagyonnal rendelkezik, ráadásul adómentességet is élvez – nem nagyon lát el ilyen feladatokat. A számára pénzt vagy ingatlanokat ajándékozó állami vagy önkormányzati szervek így akár közpénzek hűtlen kezelésével is meggyanúsíthatók. Arról nem is beszélve, hogy az ortodox egyház a román sovinizmus egyik fellegvára, főleg a magyarlakta vidékeken."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találtak két tinédzsert
Székelyhon

Holtan találtak két tinédzsert

Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.

// még több főtér.ro
A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
2024. december 02., hétfő

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Nincs megállás Erdélyben
2024. november 29., péntek

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.