// 2026. október 15., csütörtök // Teréz
Kamikaze Harakiri Kamikaze Harakiri

Szabványok, mértékegységek, avagy vége az „Iszlám Államnak”

// HIRDETÉS

Hosszú hallgatás után jelentkezik újabb bölcsességeivel Kamikaze Harakiri, az újmódi szamuráj.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kamikaze Harakiri
2017. november 28., 14:26

Vége az „Iszlám Államnak”. Állítólag. Azért csak „állítólag”, mert ezt így (kijelentő módban, alannyal-állítmánnyal) mindezideig egyedül „Irán” nyilatkozta le. A többiek („Oroszország”, „Törökország”, az „Öböl-menti országok”, a „civilizált Nyugat”) még mindig ott ülnek „A Világ” nevű kocsma pultjánál, ahová bő öt évvel ezelőtt letelepedtek, eldöntendő, hogy kinek nagyobb a f.sza. Persze, öt év hosszú idő, ezért aztán „Oroszország” (vagy „Törökország”) diktatórikus módon eldöntötte, hogy az övé a legnagyobb, s már rohant is „Szíriába”.

De hát még azt se szögeztük le, hogy centiméterben vagy inchben mérjük-e a f.sz hosszúságát-vastagságát – motyogták a többiek –, majd egy-két flintával/pukkanó szerkezettel ők is elküldték a sofőrt a „térségbe” (ha jól hallom, most kérnek vissza flintát-egyebet a „kurdoktól”, mondván, hogy leltári tárgyakról van szó, márpedig nekik ezekkel el kell számolniuk – ezért „civilizált” a „civilizált Nyugat”).

Tehát: vége az „Iszlám Államnak”. S én, a hülye nippon, még mindig csak félig olvastam el az Arany Anett–N. Rózsa Erzsébet–Szalai Máté szerzőtrió Az Iszlám Állam kalifátusa. Az átalakuló Közel-Kelet című kötetét. De ha már egyszer belekezdtem, csakazértis végigolvasom – ki tudja, mi lesz még „ott” (vagy „itt”)?

Lám, a minap is mi történt a „Sínai-félszigeten”?! „Egyiptom” ura ki is jelentette, hogy kegyetlen megtorlás fog következni. Hiszek neki. Néhányan ugyan meg fognak halni a „kegyetlen megtorlásban”, de hát „Izrael Államban” is „1 zsidó halottért 100 palesztin halott” a szabvány. S mivel a „Sínai-félsziget” mindössze néhány kőhajításnyira van „Izrael Államtól”, gyaníthatóan „Egyiptom” ura sem fog – szégyenszemre – megállni félúton.

No de mindegy. A lényeg az, hogy vége az „Iszlám Államnak”. Állítólag. Azért csak „állítólag”, mert – íme – „Irán” máris rohan vissza „A Világ” nevű kocsma pultjához, eldöntendő, hogy kinek nagyobb stb.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.