A válságban lévő szociáldemokraták parlamenti többsége megdönthetetlennek látszik, még akkor is, ha számíthatunk átállásokra, a román parlamentben megszokott jelenség, hogy bizonyos képviselők menekülnek a süllyedő hajóról, átállnak vagy átszavaznak.
„Beindult az év, a román politika boszorkánykonyhájában ismét kavarogni kezdtek ama bizonyos képzeletbeli üstök. Alina Gorghiu, a jobbközép ellenzéki erők fúziója nyomán létrejött gyűjtőpárt társelnöke a nagy hírű Vasile Blagával az oldalán hétfőn bejelentette, február végéig elkészül a párt kormányprogramja, a parlament tavaszi ülésszakán pedig bizalmatlansági indítványt terjesztenek be Victor Ponta miniszterelnök kabinetje ellen.
Tervezett lépésüket többek között a kormány tehetetlenségével indokolják, hangsúlyozva, hogy a parlamentben jelenleg többségben lévő szociáldemokraták következetesen bojkottálják a választási törvény és az alkotmány átalakítására vonatkozó javaslataikat, ellenzik az ország elkerülhetetlen regionalizálását. Gorghiu szerint az egyesült liberális párt előrehozott választások nyomán szeretne kormányra kerülni. Kétséges azonban, hogy egyáltalán lehet-e teljesíteni ennek alkotmányos feltételeit.
A válságban lévő szociáldemokraták parlamenti többsége ugyanis megdönthetetlennek látszik, még akkor is, ha számíthatunk átállásokra, a román parlamentben megszokott jelenség, hogy bizonyos képviselők menekülnek a süllyedő hajóról, átállnak vagy átszavaznak. Noha ez ellentmond a liberális elnökválasztási kampányban elhangzó ígéretnek, miszerint a gyűjtőpárt nem fogad »árulókat« és »renegátokat«.Viszont Machiavelli óta tudjuk, a cél szentesíti az eszközt. Ráadásul nemcsak az elkerülhetetlen lemorzsolódás fenyegeti a belharcokkal küszködő szociáldemokrata pártot, megjelentek a politikai horizonton riválisaik is."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”