Az alábbi hírek nem valódiak, mégis tartalmaznak a valósággal való egyezéseket. Csak a humor szemüvegén keresztül érdemes olvasni őket.
„A világnak semmiféle öröksége nincs Románia területén, itt maximum csak a románoknak lehet örökségük. Kivéve ha RMDSZ-esek” – jelentette ki George Simion AUR-elnök arra a hírre, hogy a római limes (a Római Birodalom egykori határai) romániai szakasza is felkerült az UNESCO világörökségi listájára.
Simion felidézte, hogy a limes Románia területén Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megyét érinti, vagyis csupa olyan megyékről van szó, amikkel amúgy is csak a baj van nemzetállami szempontból.
„Eddig csak azt hallgattuk, hogy a magyarok, meg a szászok elveszik Erdélyt, erre most itt vannak a nyakunkon a rómaiak is. Ráadásul ők egyszer már el is vették Erdélyt. Most meg már az egész világ rajtunk keresi az örökségét. Ezt nem hagyhatjuk” – magyarázta heves gesztikuláció kíséretében a széljobb párt elnöke, miközben véletlenül úgy tarkón vágta Mihai Tîrnoveanut, hogy az elvesztette az egyensúlyérzékét, és szervezett még egy nacionalista felvonulást az úzvölgyi katonatemetőbe.
„Nép, Haza, Nemzet, Egység” – ismételgette nagy betűkkel a sajtó képviselőinek a még mindig tikkelő Tîrnoveanu. „Ștefan cel Mare, Mihai Viteazul, Vlad Țepeș” – tette hozzá George Simion.
Hátralévő hivatali idejében Klaus Iohannis elnök igyekszik személyesen meglátogatni a diaszpórában élő románokat, hogy saját példáján keresztül emlékeztesse őket, milyen nagy dolgokat képes elérni az ember idegenben.
Ennek érdekében máris kibéreltek neki egy luxusgépet, az elnöki hivatal éves költségvetésének kiegészítésével pedig arról is gondoskodtak, hogy az elnöki pár minden egyes úti célnak megfelelő öltözéket is kapjon, így a ruházatot egy másik luxusgéppel fogják utánuk szállítani. Iohannis ugyanakkor visszautasította a túlzott költekezéssel kapcsolatos vádaskodásokat, szerinte a számára kibérelt magángép nem is luxus kategóriájú, hiszen egyszerű fehér színűre van festve, a fedélzeten lévő kandalló díszítése pedig nem színarany, hanem csak aranyozott.
Mivel még ma sincsenek pontos kimutatások arról, hogy hány román állampolgár él külföldön, és pontosan hol, Iohannis elnök elhatározta, hogy minden nagyobb városban megáll, ami megtetszik neki a földgömbön, és felkutatja a helyi románokat. „Először a luxuséttermekben, a legmenőbb turisztikai célpontokon nézek szét, meggyőződésem, hogy ezeken a helyeken sok román honfitársammal találkozom majd, akik bátorításra szorulnak” – ecsetelte az utolsó hónapok terveit és teendőit az elnök.
Változatos időjárásra számíthatunk a következő hetekben az Országos Apokaliptológiai Intézet előrejelzése szerint. Az elmúlt időszakban tapasztalt erős kánikulát egy átmeneti szibériai lehűlés váltja fel, helyenként akár mínusz 45 fokra is számítani lehet, így a szakemberek azt javasolják a fázósabb polgároknak, hogy a hűtőszekrénybe bújva vészeljék át a kinti hideget.
A rövid lehűlést augusztus második hetében újabb felmelegedés követi, amely záporokkal, zivatarokkal, helyenként tűzorkánokkal és meteoritzáporokkal nehezíti meg a migrénre hajlamosak életét. A szakemberek arra is figyelmeztették a lakosságot, hogy semmiképp se ússzanak, ha forr a víz a tóban.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?