// 2026. július 4., szombat // Ulrik
Tompa Gábor Tompa Gábor

Sikerül magasan lebegni és lobogni

// HIRDETÉS

„A legnagyobb örömöt számomra az jelenti, hogy társulatunknak ennyi év után is ilyen magas szinten sikerül tartania a mércét. Annak dacára, hogy minden színház életében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek, úgy tűnik, a mi csapatunknak sikerül magasan lebegnie és lobognia.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Tompa Gábor
2014. május 05., 08:37

Hét nagydíj után az lett volna a meglepő, ha a mostanit nem az ön társulata viszi el?

Nem lett volna meglepő, hisz két rendkívül erős előadás versenyzett egymással. Ugyanígy a sepsiszentgyörgyiek Hamletje is megnyerhette volna a fődíjat. Gondolom, a zsűri is komoly dilemmában volt, és ezért osztotta meg a legjobb előadásnak és a legjobb rendezésnek járó díjat. Persze az külön öröm számomra, hogy a rendezők kategóriájában volt tanítványom, Bocsárdi László vitte el a pálmát.

Tudom, hogy sokan elégedetlenkednek az Uniter díjazási rendszerével, és blogbejegyzéseikben arra panaszkodnak – főleg azok a kolozsváriak, akik nem örülnek a mi sikereinknek –, hogy miért mindig ugyanazok kapják a kitüntetést. Ez kissé olyan, mintha azért neheztelnénk a tenisztornák szervezőire, hogy azokat mindegyre Federer, Nadal vagy Djokovics nyeri, holott mindenki másnál jobban ütik a labdát.

Hogy érzi: a díjátadási gála mostani helyszíne, Marosvásárhely is valamiféleképpen közrejátszott abban, hogy az idén ennyi magyar és magyar vonatkozású díjat osztottak?

Nem mondanám, hisz máskor is voltak magyar díjazottak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy sikerült erős társulatokat és jó előadásokat összehoznunk, másrészt pedig arról a nyitottságról és előítélet-mentességről tesz tanúbizonyságot, amivel a román színházi szakma viszonyul az összes társulathoz. Ezt nem csak fontosnak, de modellértékűnek is tartom, olyasminek, amit eltanulhatna az úgynevezett anyaországi szakma is.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...