Többen is hangoztatták azt, hogy Románia nincs még felkészülve effajta politikai konstrukciókra, mármint a területi autonómiára. Csakhogy Románia soha semmire sem volt, és soha semmire sincs felkészülve.
„A román közvélemény értetlenkedve nehezményezi azt is, hogy most miért lengetik annyian azt a székely zászlót Marosvásárhelyen, mikor az RMDSZ kormányon van?! Szerintük a mostani megegyezés nyomán az RMDSZ annyi mindent kapott a többi kormánypárttól, hogy ezek után nem illik olyan rettenetesen extrém és radikális követelésekkel előállni, mint az autonómia.
Arról nem szeretnek beszélni a román közvélemény formálók – noha közülük egyre többen döbbennek rá erre –, hogy az RMDSZ nem egyenlő a romániai magyarsággal, és az erdélyi magyarság nem gyújt görögtüzeket pusztán amiatt, mert az RMDSZ kapott néhány miniszteri és államtitkári posztot. Hiszen a múltban is voltak miniszterei, államtitkárai az RMDSZ-nek, és a szövetség kormányra kerülésének voltak is konkrét hozadékai, de a legfontosabb kérdésben, az erdélyi magyarsághoz, székelységhez való hozzáállásban gyakorlatilag semmi sem változott a rendszerváltás óta.
A mentalitás tekintetben Románia még mindig a tizenkilencedik században él, és paradox módon az RMDSZ kormányzati szerepvállalással is hozzájárul ahhoz, hogy ebben a vonatkozásban ne is legyen előrelépés, hiszen a románok azt gondolják, és ezt lépten-nyomon hangoztatják is, hogy ha az RMDSZ kormányon van, az azt jelenti, hogy a kisebbségi kérdés Romániában tökéleseten megoldott, elvégre mit is akarhat többet annál egy nemzeti kisebbség, mint hogy képviselete kormányra kerül Romániában. Arról elfeledkezik a román közvélemény, de kormányra kerülésekor gyakran maga az RMDSZ is, hogy az erdélyi magyarság nem bukaresti bársonyszékeket, hanem autonómiát kér, lehetőleg területit. Erre emlékeztették a székelyek hétfőn Marosvásárhelyen a román közvéleményt, a hatóságokat, meg az RMDSZ-t is."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.