// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella
Magyari Lajos Magyari Lajos

Ponta utolsó napjai?

// HIRDETÉS

A Ponta-dinasztia nyaka körül szorulni látszik a hurok, s csak most látszik, hogy milyen kiterjedt és jól szervezett família ez, mely a miniszterelnökké fölkent Victoraș vállain nyugszik és óvó karjai alatt tevékenykedik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Lajos
2015. február 20., 07:45

„A miniszterelnök és családja, valamint ugyancsak kiterjedt baráti köre olyan törvénytelenségekbe keveredett, melyek kimerítik a szervezett bűnözés ismérveit, s ráadásul európai pénzek elcsaklizálásával gyanúsítják őket, ami azért súlyosabb bűnnek számít, mintha a saját zsebünkből (értsd: az adófizetők pénzéből) lopnánk, mert még esetleg azt a Brüsszelt is ellenünk hergeli, amely mindeddig oly elnéző volt a romániai korrupcióval szemben. Figyelmeztetni ugyan figyelmeztetgetett néhányszor, de sem kötelezettségszegési szándékkal, sem notórius tolvajkodással nem vádolta meg Romániát. Bizonyára azért nem, mert nincsenek hazai »följelentői«, hiszen ha az ország jó híréről, érdekeiről van szó, akkor a romániai szocdemek, liberálisok, posztkommunisták és nyugatimádók példásan összezárnak, még akkor is, ha idehaza kitolják egymás szemét. Ebben az egyben lehetne tanulni tőlük, de nem biztos, hogy igazán érdemes.

Szóval, a Ponta-dinasztia nyaka körül szorulni látszik a hurok, s csak most látszik, hogy milyen kiterjedt és jól szervezett família ez, mely a miniszterelnökké fölkent Victoraș vállain nyugszik és óvó karjai alatt tevékenykedik. Nyilván, az üzleti életben, de inkább a pénzügyi, gazdasági üzelmekben. A mama, a húgocska, az unokatestvér, a sógor, az unokaöcs, majd minden közeli és távoli rokon benne van a nagy családi bizniszben, s hogy teljes legyen a kép, a polip további karjait a jó barátok és azok jó barátai adják."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”