Van még egyáltalán valaki, aki kiérdemelheti voksunkat a második fordulóban?
„Ponta esetében kérdéses, visz-e el voksokat az elnöki bejelentés. Hívei bizonyára nem hátrálnak, de még a bizonytalanok esetében sem valószínű, hogy sokat nyom a latban a tény, miszerint ügynökként tevékenykedett. Választottak már meg bizonyítottan szekusbesúgót is, korrupcióért elítéltet, ezek alapján nem valószínű, hogy tömegeket tántorít el az elnöki leleplezés, sőt, a hazáját szolgáló James Bond-imázs akár kedvezhet is Pontának. Hogy mit takar mindez, és akár törvénytelenség, összeférhetetlenség is lehet mögötte – az már kevesebbekhez jut el.
Traian Băsescu nagy leleplezése mégis több egyszerű kampánycsörténél. Egyáltalán nem mellékes az ügy nemzetközi lecsapódása, hisz az a tény, hogy az ország miniszterelnöke egykoron, ifjú korában kémként tevékenykedett, megdöbbentheti külföldi kollégáit, s ami fölött itthon sokan könnyedén átsiklanak, ellenérzést válthat ki nyugatabbra, tovább rombolhatja Románia amúgy is törékeny hitelét. Ha államelnöknek is megválasztják, minden bizonnyal még nagyobb lesz a határon túli döbbenet.
Victor Ponta mindent tagad, mit is tehetne. Idejében jelezte, amúgy sem mondhatna semmit, a törvény tiltja az ügynökök önleleplezését. Legjobb védekezés a támadás alapon, híveivel együtt megkérdőjelezik Traian Băsescu épelméjűségét, folytatódik az egyre mocskosabb sárdobálás. S mi ebben a kémekkel, botrányokkal tarkított cirkuszban kapkodhatjuk a fejünket: van még egyáltalán valaki, aki kiérdemelheti voksunkat a második fordulóban?"
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.