Péter Tünde alighanem a leggyengébb szem volt a láncban. Nem ő a nagy hal. Őt volt a legkönnyebb kiszúrni. Netán a legkifizetődőbb. Véletlen lenne, hogy nagyon közel áll Emil Bochoz?
„Csak ennyire kicsi ez a város, hogy 2-3 emberen át mindenkitől mindenkihez el lehet jutni? Állítólag Péter Tünde pontosan tudta, hogy figyelik, hogy csalással gyanúsítják. Mégsem állt le. Mintha csakazértis. Ennyire biztos volt a hátországában? Vagy mostanra már ennyire mindeggyé vált számára, hogy elkapják-e vagy sem?
Még a végén az is lehet, hogy tényleg ülni fog néhány évet. Hacsak nem kötnek vásárt, s néhány névért cserébe enyhítést kap. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy lenne elég pénze megvásárolni a tisztább cellát, emberibb börtönkörülményeket, hacsak el nem adják kolozsvári ingatlanjaikat, amennyiben a per végén nem ítélkeznek vagyonelkobzásról. Mondhatnánk, azért a pénzért, amiről majd esetleg kiderül, hogy az évek során beszedett, nem nagy ár az a néhány évnyi rabság. Bár szerintem egyetlen nap is maga az örökkévalóság, főleg itthon.
Most (legalábbis egy ideig) semmit sem lehet majd vásárolni a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen. És az aradi, bukaresti elrettentő példák után talán másutt is csitulnak a kedélyek. A rossz tanügy marad. És a keserű szájíze azoknak a diákoknak, akik tanévnyitón vagy ballagáson éppen Péter Tünde szájából kapták az útravaló szép szavakat erkölcsösségről, becsületességről, emberi értékekről.”
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.