Lehet tovább áltatni magunkat, hogy jó az út, amelyen járunk – csakhogy lassan nem marad már, kit ámítani lehet.
„Lehet, persze, mintha mi sem történt volna, sunnyogni és kuncsorogni némi kormánytámogatásért, tán-tán sikerül befejezni az önkormányzati választásokig a művelődési otthon tatarozását, a sportcsarnokot, felépíteni a ravatalozóházat, fel lehet avatni azokat, az ünnepségen el lehet ismét mondani, mennyire fontos, hogy ott legyünk, lám, mindez nem valósulhatott volna meg pártunk hathatós közreműködése nélkül, tán még a voksolást is sikerült megnyerni, aztán kezdődhet minden elölről.
Csakhogy a következő tíz évben Háromszéken kilenc iskolát kell bezárni, ha nem változik a népességfogyás üteme, s vélhetően másutt sem jobb a helyzet. Azt pedig elég nehéz elhinni, a befejezett sportcsarnok vagy felépített ravatalozó oly nagy vonzerővel bírna, hogy képes lenne hazacsábítani a külföldre távozottakat, itthon tartani a jobb megélhetést akaró fiatalokat.
Lehet, mintha mi sem történt volna, folytatni úgy, ahogy eddig: társulni alkalmi szövetségesekkel, pillanatnyi előnyökért feladni stratégiai célokat, értékcentrikus politizálás helyett a pártérdeket középpontba helyezni.
Lehet tovább áltatni magunkat, hogy jó az út, amelyen járunk – csakhogy lassan nem marad már, kit ámítani lehet."
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.