// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária
Sebestyén Mihály Sebestyén Mihály

Németek és magyarok

// HIRDETÉS

Nem lesznek majd ügyvédek, akik védték őt a törvényszéken, ui. két nyelven beszéltek, orvosok, akik ingyen is gyógyítottak, kereskedők, akik hitelbe is adtak. Elvitték őket hetven éve, de ebből semmiféle hasznot nem látott a Horthy-nosztalgiázó nagyapja.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sebestyén Mihály
2014. szeptember 18., 07:13

„Az persze már nem számít bele az érzésekbe, hogy volt egy értelmetlen hősi tömeghalál a Don-kanyarban és másutt is 1941–1944 között, volt háborús nélkülözés, értelmetlen célok értelmében kérték a lakosságtól az áldozathozatalt és éhezést, pincékbe búvást, a félelmet. Nem, gondolják, hogy rossz lóra tett a nosztalgiákban daliás hőssé nemesült agg, vesebajjal küszködő Kormányzó és a miniszterei. Szövetségese volt egy őrült diktatúrának, amely végül szövetségesét is megszállta, a kormányzót, a daliát elraboltatta. Csak az jut eszébe, hogy négy évig törékeny többségben volt, aminek keservesen megitta az árát az utána következő negyven évben, és ma sem mondhatja magát szabadságjogaiban, szimbólumaiban, nyelvhasználatában teljesen egyenjogúnak. Vagy tán éppen azért hiszi, hogy akkor jobb volt?

Kinek? Néhány ezernek, aki ügyesebben mozgott, hivatalt kapott, akinek voltak kapcsolatai. Aki tudott még szerezni egy kiló liszttel többet, a tilalom ellenére. Akihez a durvalelkű csendőr magyarul szólt, és küldte el az anyjába, vágta pofán a rend kedvéért. Akivel a nagyságos hivatalnok szívélyesen közölte, hogy eloláhosodott a 20 év alatt, a rendőr magyarul szólt és a postás is, mikor kikézbesítette az SAS-behívót. Hadifogság, félárvák, keresztek, fejfák, ismeretlen katonai nyughelyek következtek. És akkor még semmit sem szóltam a lágerekről (a szovjetről vagy németről), arról midőn a boltok előtt nagy volt a sor, amikor abban reménykedtek, hogy ha a zsidókat elviszik, nekik jobb lesz. Nem lesznek majd ügyvédek, akik védték őt a törvényszéken, ui. két nyelven beszéltek, orvosok, akik ingyen is gyógyítottak, kereskedők, akik hitelbe is adtak. Elvitték őket hetven éve, de ebből semmiféle hasznot nem látott a Horthy-nosztalgiázó nagyapja. 

Az azonosulás csak azok fejében és keblében ver fészket, akik eleve történelmietlenül tekintenek a történelemre. Akik nem számolnak a realitással. Akik mindig másban keresik saját esettségükért az okozót. »Holott a sírt, hol atyja nyugszik, kellene megbotoznia«. Nem én mondtam, hanem József Attila.

A németek számára Hitler és rendszere maga a megtestesült rossz, a végtelen német katonatemetők, a lerombolt német városok és lerombolt európai városok atyamestere, a németek összeurópai negatív megítélése sok-sok éven át, a német nyelv kihullása a világnyelvek sorából. Idehaza mindez aligha nyom a latban a nosztalgikus és félkatonai zűrzavaros handabandázásban. Az internetes gyűlöletbeszélőknél. Itt csak a hősiesség számít és a sértett büszkeség, a valakit megvetni vágyás két elveszett világháború, szétcincált ország és az ismételten megerősített Trianon dacára."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...