Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Azt mondom nektek, drága barátaim, hogy a külvilág most már fölösleges lett. Az a korábbi, amiben régebben éltünk. Sőt, teljesen okafogyottá vált az a kifejezés, hogy külvilág.

Kit érdekel manapság egy erdő vagy egy folyó, ki megy oda, hogy megnézze. Hát senki. Amikor minden, de az égvilágon minden ott van a neten, az Insta-galériákban és a TikTokon. Olyan erdőt és folyót generál neked a mesterséges intelligencia, hogy beszarsz. Bükkerdőt, fenyőerdőt, pálmafákat, hajnali vagy alkonyati fényben, ahogy akarod. Nem csak folyót, tavat, tengert is.

Az egész világ eltűnt a felhőben, felszippantott mindent. Menjetek csak ki a mezőre, ha akartok – mit láttok? Megmondom én nektek, semmit! Csenevész bokrokat, porlepte cserjéket, minden szürke, három hónapja nem esett az eső, hahó. Hiába fotózzátok, hát mit akartok azzal a képpel, csak foglalja a tárhelyet a telefonotokon, a kutya se lesz kíváncsi rá soha, ti sem. De azért nem rossz, ugye? A tudat, hogy ott van minden az ujjatok alatt, erdő, mező, folyó, tenger.

Kit érdekel ma már a medve, a franc se jár oda, ahol él. Aki meg odamegy, ne menjen oda! Minek ment oda! Miért nem bámulja a képernyőn azt a kurva medvét, hát nézzétek, milyen szépen egyensúlyoz az Eiffel-torony tetején. Lőjék ki mind, úgyis ott van már a felhőben, örökre, nem kér enni, nem tép szét senkit.

Eiffel-torony! Hát minek lefotózni ma már az Eiffel-tornyot, amikor már minden lehetséges szögből megnézhető a neten? Az a kimaxolt élmény! Ti is, drága barátaim, nem azért mentek oda nagy ritkán az Eiffel-toronyhoz, hogy lefotózzátok, hanem hogy magatokat fotózzátok vele! „Én vagyok ott, ember! Látod?” Disneyland! Disneylandet is beszippantotta a felhő. A szimulakrumból metaszimulakrum, a hiperrealitásból még hiperebb realitás lett, hát tiszta őrület! Nem?

Nektek vannak még könyvespolcaitok? Sárgulnak, fogják a port a nehéz, analóg könyveitek a nappali falán? Ugye, hogy nincsenek! Vagy ha vannak, remélem, már tervezitek, hogy kidobjátok. Tizenhét könyvet olvastok egyszerre a telefonotokon este az ágyban, miután az Insta-reelek görgetése után intellektuális álröstellkedésetek támad. Hát azt sem tudjátok, melyik könyv miről szól, mert nem tudtok elmerülni benne. De nem is kell, mert ti magát az olvasás puszta élményét pipáljátok ki magatoknak, azért olvastok, hogy gyönyörködjetek az olvasó önmagatokban, drága barátaim! Arra az esetre, hogy ha megkérdezi valaki: mit olvastok? „Hátö… ez bonyolult”, ugye?

Persze, politizáltok is, ugye, ti drága barátaim. Hát persze, ma mindenki politizál. A politizálás élménye megfizethetetlen. De ti tudjátok, mik azok a hatalmi ágak és miért jó, ha különválasztják őket? Hogy mit csinál a parlament, mit csinál a kormány, mit csinál az igazságszolgáltatás? Mi az a költségvetési hiány, alapkamat és államkötvény? Hogy miért léteznek a pártok? Sejtettem. Kit érdekel?

Mert ott vannak ezek, akik lopnak, csalnak, hazudnak, meg kell mondani nekik! Ki kell mondanunk! Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim! A politizálás az, hogy beírjuk egy politikus Facebook-posztja alá, hogy „dögölj meg, te fasz”. Egyszerű, érthető, közvetlen üzenet, minek bonyolítani? Az élmény, a megkönnyebbülés: ma is tettem valamit, felelős polgár vagyok, kinyilvánítottam a véleményem, hát szólásszabadság és demokrácia van, nem? Aztán négyévente elmentek és megint megszavazzátok őket, mert ti felelős polgárok vagytok, ugye.

Jöjjenek az újak, a régiek rosszak! Hiába jönnek az újak, mert ezek ugyanazok! Az új a régi, a régi az új! Akkor jó, ha új, de aztán menjen a fenébe, mert menet közben régi lesz.

Tűzijáték kell, látvány, élmény, átélhető, zsigeri, primér! Vigye el a DNA a politikust! Vigyék el vezetőszáron! Közelítsen már rá az a kamera! Könnyeket akartok látni, összeomlást, vért, vért, sokat! Rakéta betöltve, tűz! Százhúsz hertzen frissít a telefon képernyője, huszonnégy bites stúdió minőségű hangot ad a gép, látszódjon rendesen az a gyorsan terjedő narancsszínű tűzgömb, szólaljon meg rendesen az a hangeffekt! Mondom: tűzijáték!

És nem is ti vagytok a hibásak, hát ez jön szembe a telefonképernyőkön, ez megy be a fejetekbe, erről beszéltek a szomszéddal, a piacon, a kocsmában, a csetben.

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Drága barátaim, ti a fejetekben folyamatosan újratermelitek a válságot. A válság tart életben benneteket, különben belehalnátok az unalomba. A nyugalomba halnátok bele! Mert a nyugalom rossz, mert a nyugalom inercia, tehetetlenség, bénultság. A nyugalom maga az üresség, a semmi, a nihil. A nihil pedig majdnem annyira rossz, mint amikor elmegy a net. Majdnem.

Ezért kell a folyamatos válság! A válság, mint élmény, ez az! Harminc centiméterről, biztonságosan átélhető válság és káosz, ezt szeretitek ti, drága barátaim. De legyen átlátható az a válság, transzparens, nagy felbontású részletekkel, hogy jól kiélvezhető legyen.

Élmények! Ez a kulcsszó ma, értitek, drága barátaim? Szép tiszta, áramvonalas digitális élmények, amiket többé már nem zavarnak a lerongyolódott anyagi világ satnya maradványai. Az azonnal átélhető, intenzív élmények lettek az életetek atomjai. Az élmények kavalkádja a világ digitális háttérsugárzása.

És most nyugodtan feküdjetek csak vissza a kanapéra, a harminc centiméteres hullámhosszra, új élmények, új válságok jönnek, az élet megy tovább. Egy távoli szerveren elektronok vándorolnak egyik csipből a másikba. Hát ennyi az élet, drága barátaim.