Na most mi lesz? Megjelent az első (?) mesterséges intelligencia illusztrálta mesekönyv Erdélyben

Hogy a mesterséges intelligencia (rövidmagyarul MI, rövidangolul AI) életünk szerves részévé vált, (biza, így, múlt időben), ezt csak az tagadhatja, aki nem használ internetet. Márpedig nettelen ember egyre kevesebb van az erdélyi végeken.

Ha valamit nem tudunk, sokszor (persze, egyelőre inkább azok, akik elalélnak minden új technikai vívmánytól – szegények, ebben a technológia-fejlődési ritmusban félájultan kell leéljék az életüket), szóval sokszor már

És hát milyen az ember? Ha adatgyűjtésre jó, akkor másra is fogja használni. Például szinte mindenre (a technikai határokon belül, persze, ám ezek a határok a fergeteges fejlesztési ritmus mellett elképesztő sebességgel tágulnak), például olyan dolgokra is, amelyeket mi, hús-vér emberek hagyományosan a homo sapiens sapiens faj kizárólagos jellemzőjének szoktunk tartani. Például arra, hogy zenét szerezzen, képet alkosson, irodalmi szöveget írjon. Magyarán:

Lassan lerágott csontnak minősül, hogy a világ online bugyrai tele vannak MI-nótákkal. Itt van például egy. Itt meg még egy. Tényleg jól szólnak, nehéz tagadni. Aztán persze lehet arról vitatkozni, hogy akkor a mesterséges intelligencia honnan, kitől lopta össze az elemeket, amelyekből a nóták összeállnak. És hogy ennek milyen szerzői és egyéb jogi vonatkozásai vannak.

Ha már itt tartunk: Románia sem mentes a mesterségesen intelligens dalnokoktól. Megírtam a Lolita Cercel nevű MI-énekesnő körül kialakult polémia történetét. Persze, mint minden csoda, ez is három napig tartott:

(Ezért is szívás, ha egy alkotó nem létezik. A létező alkotó legalább tud tiltakozni a feledés ellen.)

Most pedig, úgy tűnik, megint helyzet van. Mégpedig azért, mert megjelent az első mesterséges intelligencia által illusztrált mesekönyv. Nem Romániában (na jó, földrajzilag stb. de), hanem Erdélyben. Nem románul, hanem magyarul. A címben szereplő kérdőjel azért van, mert

A könyv szerzője Nagy Tünde óvónő, illusztrátora pedig, nos, jelöljük iksszel. A kötet a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában jelent meg, információim szerint eredetileg 300 példányban, amelyet újabb 300 példányos utánnyomás követett, ami azt jelenti, hogy a kötet kelendő.

Röviden összefoglalva: Nagy Tünde eredetileg az óvodai foglalkozásokon mesélte manótörténeteit a gyerekeknek, aztán egy nap felmerült az ötlet, hogy könyv legyen belőle. Ami remek dolog. A kötet össze is állt, magánkiadás formájában, ami azt jelenti, hogy a szerző finanszírozta az előállítását. Na de volt egy bökkenő.

Viszont az illusztrátor külön pénzbe került volna. Végül a szerző arra a következtetésre jutott, hogy a mesterséges intelligencia segítségével megalkotja, előállítja az illusztrációkat. És így született meg a könyv. (A kötetben nem tüntették fel, hogy az illusztrációknak ki-mi a szerzője, ami hiba.)

A könyvet június első felében mutatták be Kolozsváron. Június végén aztán megjelent egy Facebook-bejegyzés Deák Katalin dramaturg és illusztrátor „tollából”, amely imigyen kezdődik:

Na és itt álljunk meg egy pillanatra. A felszólítás maga bizarr. Képzeljünk el egy római polgárt, aki az ellen tiltakozik, hogy egy másik derék római polgár vízszintes szárnyakat szerel az ekére, miáltal a föld forgatása jóval könnyebbé válik. Azt is elképzelhetjük, mit szólt a nottinghami munkás, mikor megpillantotta az ő megélhetését fenyegető szövőgépeket. Elsőre talán azt mondta, kérlek ne szövessetek géppel. Aztán szétverte a gépeket.

Tehát ha egyszer lehet illusztráltatni a mesterséges intelligencia segítségével, akkor az ember fog is. A nyugati típusú civilizáció más központjaiban az MI-alapú írás, képalkotás, illusztrálás nem újdonság. Itt, nálunk, Erdélyben (még) igen.

Mielőtt nekiállnánk ítélkezni, gondoljuk el, hogy a használóknak, de a tiltakozóknak is megvannak a nyomós okaik. A nottinghami munkás tényleg úgy látta, hogy a szövőgép elveszi a munkáját.

A digitális képalkotás világában csökken az igény az analóg fotózás iránt, például. Ez nem jelenti azt, hogy nem fog létezni. De hogy megélhetési forrást ritkán jelent, az szinte biztos.

Nézzük a konkrét esetet: mint már jeleztem, a könyv magánkiadásban, vagyis a szerző pénzén jelent meg. Egy ilyen kötet kiadási költségei jó pár ezer lejt jelentenek. A szerző nyugodtan mondhatja, hogy nincs még jó pár ezer leje az illusztrátorra.

De ha ott a mesterséges intelligencia, akkor az is egy megoldás. Ez ellen lehet tiltakozni, de nincs sok értelme. Ha van valaki, akinek ez a megoldás megfelel, továbbá van kiadó, aki elfogadja, akkor kész, a kör bezárult. Itt jegyzem meg, hogy az utánnyomás azt jelenti, van igény rá. Persze, nem a könyvesboltokban fogy a kötet, hanem az óvodákban veszik a szülők, mivel a gyerekek szeretik. És itt a végső pont.

A tiltakozóknak (mert többen vannak, Deák Katalin bejegyzése 76 megosztásnál tart) a maguk részéről szintén megvannak a nyomós okaik. Kezdhetném én is azzal, hogy biza, a művészet demokratizál(ód)ása ezzel jár.

Elvileg bárki írhat sikerkönyvet, készíthet sikerképet, szerezhet sikerzenét, csinálhat sikerfilmet. Valamikor a kilencvenes években mondtam, hogy 2000-re minden negyedik ember művész lesz. Na, olyan 25 évet tévedtem.

Aztán a tiltakozók tarsolyában ott van az a morális érv is, hogy a minőségtelen MI-illusztrációk vizuálisan mérgezik a gyermekeket. Ez nagyon súlyos érv. Hiszen

Mit is lehetne rá mondani? Azt hiszem, semmit. Az nem érv ugyanis, hogy ezekhez az illusztrációkhoz képest a napi képözön, amely potenciálisan (tehát nem törvényszerűen) elözönli a gyermekeket, sokkal veszélyesebb, színvonaltalanabb stb. Ugye, ha tíz szomszéd madárhangon csipog, nekünk nem muszáj csatlakozni.

Azt gondolom, nagyon fontos Deák Katalin bejegyzése, de nem a „Kérlek, ne illusztráljatok AI-jal!” felszólítás okán. Hanem azért, mert elindíthat egy szakmai kommunikációt (a vita szót azért használom óvatosan, mert manapság sajnos sokan úgy gondolják, a vita azt jelenti, bátran elküldhetjük egymást a szüleink nemi szerveibe) arról, hogy

2023-ban történt, hogy a budapesti Athenaeum Kiadó megjelentette Vámos Miklós író gyermekkönyvét, amelyet a Midjourney elnevezésű mesterségesintelligencia-program felhasználásával illusztráltak. Igen, de állt a program mellett egy profi humanoid is, akit Földi Andreának hívnak és Szép Magyar Könyv-díjas grafikus. Jó kiindulópont lehet a fent említett szakmai kommunikációban Földi Andrea álláspontja:

Mindent összevetve, azt tudom mondani a Zsömi manó kalandjai kapcsán, hogy ez volt az első gereblyenyél, amelybe az erdélyi szakma belefutott. Most érdemes róla beszélni. A lehető legkomolyabban. Hogy a hasonló hibák elkerülhetők legyenek a jövőben.