// 2026. augusztus 12., szerda // Klára
Ambrus Attila Ambrus Attila

Modern Vasziliádé

// HIRDETÉS

Egyre többen érzik azt, hogy itt az ideje kiszorítani az erdélyi magyarságot azokról a területekről, amelyeket 1989 decembere óta visszafoglalt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2015. május 21., 09:18

„Két esemény is igazolni látszik feltevésemet, miszerint minden szinten szinte mindent megtesznek azért, hogy kiszorítsák az erdélyi magyarságot a szimbolikus és valóságos terekről.

A romániai törvényhozás caragialés voltát példázza az a múlt héten elfogadott jogszabály, amely végre szabályozná a helyi közösségek zászló és címerhasználati jogát. A törvényjavaslatot még tavaly tavasszal fogalmazták meg, amikor az RMDSZ a kormánykoalíció tagja volt, ám ennek ellenére a magyar többségű megyék román kormánymegbízottjai sorozatos támadásokat vezettek a székely zászlók ellen. A romániai törvényhozás felsőháza még az eredeti javaslat szerint szavazta meg a jogszabályt: a közigazgatási egységeknek joguk van a saját zászló és címerhasználathoz, amennyiben a helyi, illetve megyei tanács azokat elfogadja. A képviselőház viszont betoldott egy félmondatot a vonatkozó paragrafus szövegébe: két közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlója, illetve címere.

Így ez a törvény megnyugtató módon rendezi a helyi és a megyei zászlók kérdését, ám az eredendő problémát, a székely zászló használatának törvényesítését nem oldja meg. Mert lehet ugyan góbésan minden székelyföldi településen, mindkét megyében a székely zászló valamilyen formában módosított változatát elfogadni. A kék-arany alapra, a félhold és a csillag alá rákerülhet a település – szintén tanácsi határozattal elfogadott – címere, ennek hiányában a település neve románul és magyarul. Ám ezeket tekinthetik majd a prefektus ugyanannak a zászlónak vagy egymáshoz túlzottan hasonlítónak, és kezdődhet a pereskedés elölről. (...)

A másik hihetetlen történet azonban már nem csak a kifinomult magyarellenesség terjedését igazolja, hanem a demokratikus intézmények semmibevételét is bizonyítja. Nagyváradon valaki kiókumulálta, hogy ha a város mellett felnövő községet, Szentmártont bekebelezik, azonnal megnyugtató mértékben csökken a váradi magyarok aránya. Aminek következményeként bizonyos nyelvi jogok biztosításának kényszerétől eltekinthetnek a városatyák. Talán még a magyar tanácsosok száma is csökken, s így akár a kénytelen-kelletlen elfogadott városi híd nevét, sem kell magyarul kiírni, ahogyan a Körös nevet sem törvényes kibiggyeszteni. Lehet a híd neve akár Sfântul Vasile is, aki ugyan nem a város alapítója volt, hiszen Pontuszban élt, 330 és 375 között, ám az igaz hit apostola volt és vasziliádénak nevezett ispotályaiban betegeket ápolt.

No, de térjünk vissza a tényekhez. Ahhoz a sokunk számára elképzelhetetlen állapothoz, hogy egy testület semmibe veszi a demokratikus intézményt, a népszavazást. Noha a Szentmártonnal való egyesülés kérdésében kiírt nagyváradi referendum –  érdeklődés hiányában – érvénytelen lett, a liberális városatyák úgy döntöttek, meg kell ismételni azt. Hogy miért? Kapaszkodjanak meg: mert a liberális polgármester szerint bár május 10-én a kvórum nem volt meg, a szavazók többsége egyetértett az egyesüléssel."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.