// 2025. január 13., hétfő // Veronika
Gál Mária Gál Mária

Modern inkvizíció

// HIRDETÉS

A DNA csúnyán beletenyerelt valamibe ezúttal: egy közösség önérzetébe, ami sokszor az olajnál is gyúlékonyabbnak bizonyult már a történelem folyamán.

(Külön)Vélemény

Szerző: Gál Mária
2014. november 28., 08:59

„Vélhetően csak egy RMDSZ-politikusba akart belerúgni (Markó Attila két társa kezdettől járulékos áldozat volt), felmutatni objektivitását, hogy bizony minden párt berkeiben talál korrupt politikust, még véletlenül sem igaz, hogy csak a vörösöknél kutakodik. Csakhogy kissé elszámították magukat a tisztelt hölgyek és urak, és bizony többrendben megerősített döntésükkel nem az RMDSZ-be, egy politikai pártba rúgtak, hanem amint Kató Béla püspök fogalmazott, azt üzenték, azt a látszatot keltették, hogy az erdélyi reformátusok olyasmit követelnek, ami soha nem volt az övék.

De sebaj, újfent győzött az igazság, a mindenható, csalhatatlan és megkérdőjelezhetetlen DNA, DIICOT, ANI vagy isten tudja melyik, a szent célra létrehozott független műintézmény! Merthogy a korrupcióellenes harc nyilvánvalóan szent dolog, a szent cél érdekében pedig sem az eszköz, sem a forgács nem számít.

Áldozatot mindenkinek kell hoznia a megtisztulás érdekében, csak éppen ezzel a »mindenkivel« van baj. Ezt a mindenkit ugyanis nagyon sajátosan értelmezi az agyondicsőített 21. századi román inkvizíciós testület kezdettől fogva. A Markó Attiláék ügyében hozott döntés kapcsán nekem valamiért akaratlanul is az jutott eszembe, hogy érdekes módon, néhány óra különbséggel a korrupcióellenes harc dicső momentumaként a ploiesti-i táblabíróság a Székely Mikó Kollégiumot épp visszaállamosítja, a konstancai táblabíróság viszont kiengedi a fogdából és házi őrizetbe helyezi a leköszönő államfő korrupcióval vádolt öccsét. Mircea Băsescu ellen ugyebár az a vád, hogy egy hírhedt bűnszövetkezet vezetőjétől fogadott el negyedmillió eurós kenőpénzt, hogy közbenjárjon érdekében a bíróságon. Akár nagy tételben fogadnék, hogy most már előbb-utóbb vagy ejtik, vagy legalább enyhítik ellene a vádat, miután dossziébajnok bátyját már kevésbé fenyegeti a felelősségre vonás.

Nem hergelni akarok ezzel az erőltetett párhuzammal, csupán az olyannyira dicsőített korrupcióellenes harc fonákságaira rámutatni. A DNA tevékenysége kezdettől fogva vérlázító volt, annak ellenére, hogy nyilván, korruptakat is lebuktatott. De kiváló csomagolása ellenére is eszköz: a politikai harc eszköze, és szelektív igazságszolgáltatási hajlama, megkérdőjelezhető módszerei mindeddig nem érték el a romániai civil társadalom ingerküszöbét."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

„A román nép tüntetése”: tízezreket vár az AUR a vasárnapi megmozdulásra
Krónika

„A román nép tüntetése”: tízezreket vár az AUR a vasárnapi megmozdulásra

Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Filmek által inspirált nevek az anyakönyvi hivatalban
Székelyhon

Filmek által inspirált nevek az anyakönyvi hivatalban

A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.

Mégis áfaemelés jöhet? Tánczos szerint vizsgálják a lehetőséget
Krónika

Mégis áfaemelés jöhet? Tánczos szerint vizsgálják a lehetőséget

Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.

Tánczos Barna: mindenkinek ajánlom az adómentes államkötvényeket, amelyek hétfőtől újra jegyezhetők
Székelyhon

Tánczos Barna: mindenkinek ajánlom az adómentes államkötvényeket, amelyek hétfőtől újra jegyezhetők

Január 13-tól ismét jegyezhetők az 1, 3 és 5 éves futamidejű Tezaur államkötvények, amelyek évi 7, 7,5 és 7,8 százalékot kamatoznak – jelentette be pénteken a pénzügyminisztérium.

// még több főtér.ro
A nagyvárosi polgárt újfent minden zavarja
2024. december 26., csütörtök

A nagyvárosi polgárt újfent minden zavarja

Rókák, jég, cégérek. A kolozsvári polgárok nap mint nap fenyegetettségben és rettegésben élnek. Jöhet a tél, a hó, a karácsony, a polgártársak nem győzik a sok aggodalommal. Amerre néznek, mindenhol veszélyforrás, némi elégedetlenkedéssel fűszerezve.