Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett.
„ Szakmai körökben kétféle megoldást látnak. Az egyik szerint el kell fogadni a cáfolhatatlan tényt, hogy jelen pillanatban hiányzik a szükséges oktatói létszám. A rendszerváltás előtt külső kényszer, politikai nyomás hatására, azt követően pedig többnyire bűnös érdektelenség miatt vagy miért, de a magyar professzorok elmulasztották kinevelni saját utódjaikat. Ezért – tetszik-nem tetszik – ki kell egyezni az egyetem román többségű vezetőségével. A javasolt lépés: elállni az önálló magyar tagozat követelésétől, cserében a magyar oktatói kar létszámának szükséges mértékű növeléséért. Ha e változat mellett döntenek, akkor azt pontosan elő kell készíteni, s kényesen vigyázni, hogy minden a tervek szerint történjen. Kiemelten fontos, hogy miként kommunikálják ezt a magyar közösséggel, s résen kell lenni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a reálpolitikainak mondható megoldás észrevétlenül elvtelen önfeladásba csusszan át. Amire volt már példa bőven az utóbbi fél évszázad során.
A másik változat: egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása. Bátor, karakteres, a közvéleménynek tetsző megoldás lenne. A vállalkozás várható anyagi vonzatai egyelőre ismeretlenek, de az tagadhatatlan, hogy komoly erőpróba elé állítaná az erdélyi magyar társadalmat. A merész terv csak a korábbi hozzáállását meghaladni kész politikum, egyházak és civil szervezetek összefogásával, és hathatós anyaországi segítséggel kivitelezhető.
Kívülállóként, jó szándékú kibicként nem tudhatom, melyik változat vezethet a várt eredményhez, de az biztos, hogy a magyar nyelvű orvosképzés végveszélybe került. Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett. Ez a felsőoktatás, különösen az orvosképzés terén a legnyilvánvalóbb.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.