// 2025. július 10., csütörtök // Amália
Mózes Edith Mózes Edith

Majd kiderül…

// HIRDETÉS

De mit várnak az emberek a mindenki elnökétől?

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2014. december 23., 11:36

„Egy felmérés szerint mindenekelőtt azt, hogy felelősen vezesse az országot, harcoljon a korrupció ellen, és számoltassa el a korrupt politikusokat. Növelje a béreket, hogy mindenki boldogulhasson a szülőföldjén, és a fiataloknak ne kelljen külföldre vándorolniuk.

Vannak, akik azt várják el tőle, hogy írjon ki népszavazást 2015-ben a törvényhozók, miniszterek és az államfő mentelmi jogának eltörléséről, és garantálja a Nyugat-orientált külpolitika folytatását. Vannak, akik úgy gondolják – például az RMDSZ –, hogy kisebbségi kérdésekben nincs sok remélni való.

Az RMDSZ elnöke szerint Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok érvényre juttatásában, mert »Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak« – mondta az RMDSZ elnöke.

Az INSCOP közvélemény-kutatás »alanyai« elsősorban munkahelyeket várnak az új elnöktől, de azt is, hogy az alkotmányosság és a törvényesség garanciája legyen. Sokan csak annyit mondtak, hogy más legyen, mint elődje volt. Arra is rákérdeztek, mi aggasztja leginkább az embereket. A megkérdezettek kb. egynegyede a jövedelmek csökkenésétől tart, húsz százalékukat egészségi állapotuk foglalkoztatja leginkább, sokan az árak emelkedésétől félnek, de sokan a legnagyobb veszélynek a munkahelyük elveszítését tartják.

Huszonöt évvel a diktatúra bukása után eljött az ideje a valódi rendszer- és mentalitásváltozásnak. Demokratikus jogállam, életminőség-javulás, emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartása, létbiztonság, tiszta politika. Ezeket várják az emberek az új elnöktől. Hogy mi lesz mindebből? Majd kiderül…” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?