// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra
Balogh Levente Balogh Levente

Liberálisok a lejtőn

// HIRDETÉS

Az elnök szerepét most Victor Ponta miniszterelnök játssza, aki úgy próbálja gyengíteni Antonescu pozícióját, hogy kormányzati tisztségekkel kecsegteti a Tăriceanu-pártba átlépő liberálisokat.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. február 28., 08:42

„Călin Popescu-Tăriceanuban – akit a 2008-as választások után tulajdonképpen sikeres miniszterelnöki mandátum után taszított ellenzékbe a kampány során populistánál populistább ígéretekkel előálló PDL–PSD-nagykoalíció – minden bizonnyal azóta is gyűl a frusztráció Crin Antonescuval szemben, aki ezt követően még a pártelnöki tisztséget is elvette tőle. Bár rutinos politikusként bizonyos határokat nem lépett át, azért rendszerint jelezte, amikor nem értett egyet utóda valamely stratégiai döntésével.

A jelek szerint most telt be a pohár, amikor azt kellett konstatálnia, hogy Antonescu – tulajdonképpen saját államfői ambíciói érdekében – feláldozta a kétharmados kormányzás jelentette előnyöket, és felrúgta a koalíciót. A PNL most ugyanolyan helyzetben van, mint 2007-ben, amikor Băsescu államfő csábításának engedve több vezető politikusa is kilépett.

Az elnök szerepét most Victor Ponta miniszterelnök játssza, aki úgy próbálja gyengíteni Antonescu pozícióját, hogy kormányzati tisztségekkel kecsegteti a Tăriceanu-pártba átlépő liberálisokat.

Ha Tăriceanu valóban államfőjelölt lesz, PSD-s támogatással le is győzheti Antonescut, ami újabb csapás lenne a PNL-nek.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda

A román állam esete a politikai pornóval

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda

A román állam esete a politikai pornóval

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.