Ezért én most nem ígérhetem meg, hogy beállok a levelet írók sorába. Csak annyit mondhatok, hogy szorítok önnek, egészséget, kitartást, mielőbbi amnesztialehetőséget kívánok jelenlegi állapota elviseléséhez.
„Tisztelt miniszter úr, kedves Zsolt! Nem tagadom, többször találkoztam az Írj levelet Nagy Zsoltnak facebookos felhívással, az RMDSZ jubileumi ünnepségén felállított pannót is nehéz lett volna nem észrevenni, mégsem ezért írok most levelet önnek. Mondhatnám, hogy a sajnálat vitt rá, de belátom, az emberek többnyire utálják, ha sajnálják őket. Ezért aztán az önnel kapcsolatos érzéseimről, de még inkább indulataimról beszélnék. (...)
Talán egyet tudunk érteni: ön évekkel ezelőtt elvesztette a realitásérzékét. Közel kilenc évvel ezelőtt a Félszigeten egy nemzedékinek tekinthető csoport képviseletében óvatlanul azt mondta, elérkezett az idő az RMDSZ megreformálására. Nem sokkal később vizsgálat indult ön ellen stratégiai privatizációs ügyekben, amelynek végkifejleteként néhány hete börtönbe kényszerült vonulni. Mindeközben szinte semmit sem tudhattunk önről, a szövetség egyik legreményteljesebb ifja eltűnt a gazdasági magánszféra rétegeiben. Nem feszítettek alá védőhálót, nem készültek állásfoglalások, nem szerveztek szimpátiatüntetést, nem hangzott el, hogy veled vagyunk, Zsolt. Mint például Markó Attila vagy mások esetében.
Ezért én most nem ígérhetem meg, hogy beállok a levelet írók sorába. Csak annyit mondhatok, hogy szorítok önnek, egészséget, kitartást, mielőbbi amnesztialehetőséget kívánok jelenlegi állapota elviseléséhez. Bölcsességet a megbocsátáshoz, az eddigi hibák elemzéséhez, a továbbiak elkerüléséhez. És erőt egy mihamarabbi őszinte kitárulkozáshoz.”
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.