// 2024. december 4., szerda // Borbála, Barbara
Páva Adorján Páva Adorján

Lélekvesztő

// HIRDETÉS

Ma válogatottszinten legalább annyira fontos, mi van a szívben és a fejben, mint a lábban – Dárdai Pál megbízott magyar szövetségi kapitány is erre hagyatkozott, amikor bevállalta a süllyedő hajó megmentését. Reméljük, hogy a román lélekvesztőn történt főben járó árulás megkönnyíti a dolgát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Páva Adorján
2014. október 20., 07:36

„A 2016-os kontinensviadal selejtezőinek 53 ország futballválogatottja vágott neki, és – a házigazdaként biztos részt vevő franciákat nem számolva – a kontinens jelenleg legjobban jegyzett 15 csapatából csak Olaszország, Anglia és Horvátország hibátlan három forduló után, miközben jó pár óriási meglepetés történt. A minket leginkább érdeklő, a magyar és a román együttest is felvonultató csoportban a favorit Görögország egyetlen ponttal utolsó előtti, az előzetesen esélytelennek vélt Észak-Írország pedig hibátlan.

Mondhatnánk, hogy ez így nem normális, de nem tesszük, sőt inkább örülünk neki. A címeres mezt kényszerzubbonyként magukra öltő sztárok hozzáállása ugyanis egyrészt jól belerúg a sikerszériákba belekényelmesedett szurkolóik önérzetébe, másrészt pedig alaposan felértékeli a címeres mezt ott, ahol az elmúlt években, évtizedekben jórészt csak kudarcforrásként tekintettek rá – egyszóval visszatérünk a gyökerekhez, a nemzeti érzelmekhez, amelyek a játék bonyolult jelképrendszerében óriási szereppel, mozgató erővel bírnak labdarúgó és szurkoló számára egyaránt.

Ma válogatottszinten legalább annyira fontos, mi van a szívben és a fejben, mint a lábban – Dárdai Pál megbízott magyar szövetségi kapitány is erre hagyatkozott, amikor bevállalta a süllyedő hajó megmentését. Reméljük, hogy a román lélekvesztőn történt főben járó árulás megkönnyíti a dolgát."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro