// 2025. május 20., kedd // Bernát, Felícia
Farkas Réka Farkas Réka

Kormányzati baklövések

// HIRDETÉS

Az állam bevételei nem nőnek, az adócsalást nem sikerült visszaszorítani, némely becslések szerint eléri az évi 20 milliárd eurót.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2014. június 06., 07:44

„A 2,5 milliárd eurós éves többletbevétel hiú ábránd marad tehát, s azok az autópályák is – köztük a rég remélt és mindig halasztott észak-erdélyi –, melyeket e pénzből terveztek megépíteni. Maradtunk hát mi, a kisemberek, kik kénytelenek vagyunk tankolni, igaz, mind kevesebbet s kevesebbet, de többet fizetünk az adóemelés miatt drágult kenyérért és tejért. Az autót otthon lehet hagyni, de enni kell.
Az első jelek azt mutatják, nem lesz sokkal sikeresebb a nemrég bevezetett oszlopadó sem. Ezt is előtanulmányok, helyzetfelmérés nélkül fogadták el, s az első hetek után máris módosítását helyezték kilátásba. Az azonban már bizonyos, hogy ennek okán néhány százalékkal drágább lesz a gáz és a villanyáram.
A kormány most régi ígéretének teljesítésére, a cégek társadalombiztosítási hozzájárulásának csökkentésére készül. A napokban itt vendégeskedő Nemzetkö­zi Va­lutaalap képviselője azonban figyelmeztette, ez csak akkor lehetséges, ha más adókat, illetékeket emel, a költségvetési hiánycélt ugyanis tartani kell. Ponta tagadja, hogy így járnának el, de nagy kérdés, hogy akkor miként. Az állam bevételei nem nőnek, az adócsalást nem sikerült visszaszorítani, némely becslések szerint eléri az évi 20 milliárd eurót. Románia idén már négymilliárd eurót kölcsönzött, talány azonban, hogy mire, hiszen beruházások alig történnek."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Fall Sándor

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Megtisztelő-e, hogy Crin Antonescu Székelyföldre látogatott, és ha igen, akkor miért nem?

Varga László Edgár

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Elmentem az operába, hogy „lássam élve” Tamás Gábort

Sólyom István

Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.

Van-e lövésünk arról, mi a medvehelyzet Romániában?

Sánta Miriám

El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Elnökválasztás az őrület határán
Főtér

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában
Krónika

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában

A belföldi szavazóhelyiségek megnyitásával vasárnap megkezdődött a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen a voksolásra jogosult mintegy 19 millió nagykorú állampolgár eldöntheti, ki lesz az ország következő elnöke.

Az újrajátszott államelnök-választásnak már halálos áldozata is van…
Főtér

Az újrajátszott államelnök-választásnak már halálos áldozata is van…

…a fontos emberek leadták már a szavazataikat, például Klaus Ionopotchivanoc Iohannis, aki szólt is a néphez… és furcsa időket élünk: egy temesvári hölgy váratlanul szórni kezdte a pénzét, szó szerint.

Már az urna mellett nyilatkozni akartak, kitessékelték Simionékat a szavazókörzetből
Székelyhon

Már az urna mellett nyilatkozni akartak, kitessékelték Simionékat a szavazókörzetből

Ismét közösen szavazott George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje Călin Georgescu volt független elnökjelölttel Mogoșoaia-n.

Az Otopeni repülőtéren látták George Simiont a választási veresége után
Krónika

Az Otopeni repülőtéren látták George Simiont a választási veresége után

A bukaresti Otopeni repülőtéren bukkant fel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje hétfőn reggel, amikor már biztossá vált, hogy elvesztette az államfőválasztást.

Hargita és Kovászna megye jól teljesít
Székelyhon

Hargita és Kovászna megye jól teljesít

Nagy a szavazókedv Székelyföld két megyéjében: Hargita és Kovászna megyében 11 óráig többen mentek el szavazni, mint két héttel ezelőtt délig. Maros megyében egyelőre nincs „meglepetés”.

// még több főtér.ro
Elnökválasztás az őrület határán
2025. május 16., péntek

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.

Elnökválasztás az őrület határán
2025. május 16., péntek

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.

Románia: Nyugat vagy Balkán?
2025. május 12., hétfő

Románia: Nyugat vagy Balkán?

Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.

Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!
2025. április 29., kedd

Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!

„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”