// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Kormányzás az emberekért

// HIRDETÉS

Megélhetés a szülőföldön a huszonegyedik század igényei szerint. Voltaképpen ez az itt- és itthonmaradásnak az alfája és ómegája, ezért kell igénybe venni minden olyan lehetőséget, amely ezt a célt szolgálja

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. szeptember 16., 07:51

„Ritkán szoktam idézni, politikusoktól a legritkábban. Mivel a romániai magyarság és az autonómia tekintetében mindazt, ami egyszerű, igyekszünk túlmagyarázni, most az olvasók figyelmét mégis felhívnám néhány szerény mondatra, amelyeket Kelemen Hunor mondott el Csíkkozmáson. A kormányzás az emberekért, a közösségért van – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke a találkozón, amelyen Székelyföld közel hetven települése kapott támogatást a kormánytól új közösségi munkálatok megkezdésére vagy befejezésére. Majd hozzátette: a beruházások által könnyebb lesz az életünk, javulnak az emberek és a családok életkörülményei.

Két mondat, amelyekben ott tömörül a lényeg: a hétköznapok gondjain-bajain kell segíteni, mert ez szolgálja közvetlenül az egyének, a családok, a helyi közösségek érdekeit. Ha a helyi közösségek meg tudnak élni és jobban tudnak élni a saját szülőföldjükön, amennyiben létrejönnek mindazok a civilizációs feltételek, amelyek máshol már működőképesek, akkor egyre kevesebben hagyják el a gyönyörű, szeretett vidéket, ahol szüleik és nagyszüleik is éltek, és ahová bárhol és bármikor visszavágynak. Ha itthon is úgy tudunk élni mint külföldön, ha külföldre turistaként bármikor elutazhatunk, akkor ugyan miért mennénk el?

Megélhetés a szülőföldön a huszonegyedik század igényei szerint. Voltaképpen ez az itt- és itthonmaradásnak az alfája és ómegája, ezért kell igénybe venni minden olyan lehetőséget, amely ezt a célt szolgálja. Ez a konkrét, gyakorlati és kézzelfogható politika.

Természetesen létezik egy másik vonatkozás is: a jelképek, az érzelmek játéktere, de ha a mindennapoknak, a megélhetésnek, a földhöz kötődésnek a gyakorlati politikája hiányzik, és azt csupán nagyon jól hangzó, magasztos fogalmakkal próbálják helyettesíteni, akkor ez utóbbi egészen biztosan nem vezet eredményre.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...