Talán csonkig égtek már a gyertyák a számtalan és eredménytelen tüntetésben, felvonulásban... Talán sokan rájöttek, hogy hiába meneteltünk, előbbre mégsem jutottunk.
„Érdemes azon is elgondolkodni, hogy van-e ma olyan erdélyi magyar személyiség, akinek hívó szavára, ha nem is százezren, de tízezren megmozdulnak. Van-e szava ma a közéletben az értelmiséginek? Maradt-e még fikarcnyi hitele? Vagy a politikusokkal együtt merül el a bizalmatlanság örvényében? Az iskolában – amelyért huszonöt éve Sütő András gyertyákat gyújtatott – tanulnak-e Sütő Andrásról?
A gyertyás-könyves tüntetés önvédelmi indíttatású volt. Ahogy a szervezők értékelték: azon a napon haza és nagyvilág győződhetett meg békés szándékainkról, s arról is, hogy nem vagyunk sült galambra vágyó népség, jogaink dolgában nem akarunk esőleső társaság maradni.
Maradt-e mára elegendő az önvédelmi indíttatásból az erdélyi magyar társadalomban? Vagy elnyomta azt az, amit negyedszázada a tagadhatatlan pozitívumok mellett is felfedezhettünk a könyves tüntetés után: a túlzásba vitt óvatosságot, illetve a politikai betyárkodást. Ahogyan Sütő András fogalmazott: a romantikus ködevést és a földhözragadtan aggályos praktikumot.
A huszonöt évvel ezelőtt megfogalmazott célt részben sikerült elérni. Újrateremtettük az anyanyelvi oktatás intézményeit. Óvodától egyetemig magyarul tanulhat ma Erdélyben a legtöbb magyar gyerek, fiatal. Megoldatlan maradt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ügye. Ami ugyan elkeserítő, de még elkeserítőbbek azok a demográfiai és népmozgási adatok, amelyek azt vetítik előre, hogy a negyedszázaddal ezelőtti célt némiképpen módosítva kell szem előtt tartanunk.
Amikor egyre több fiatal meg sem áll Magyarországon, hanem Bajorországban vagy Londonban, esetleg a világ másik oldalán próbál szerencsét, amikor az itthon maradók közül egyre többen román iskolába íratják gyerekeiket, hogy jobban boldoguljanak, amikor a közepes méretű falvakban sem születik egyetlen gyerek sem egy év alatt, akkor az anyanyelvi oktatás megtartása válik rendkívül fontos feladattá."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.