// 2026. február 23., hétfő // Alfréd
Balogh Levente Balogh Levente

Konfliktuszóna

// HIRDETÉS

Jelenleg tehát Magyarország az egyik legfontosabb színtér Kelet és Nyugat egymásnak feszülésében. Ez lehetőség, de egyben hatalmas felelősség is. Különleges gazdasági igényei ellenére sem szabad elfelejteni, hogy közép-európai országként, az EU és a NATO tagjaként a Nyugat, az európai kultúra része.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. február 06., 08:25

„Hogy Románia mennyire fontos Washington számára Oroszország megfékezésében, az is jelzi, hogy szinte „kézi vezérlésre” állt át: Johannis egyik első útja az Államokba vezetett, a bukaresti amerikai nagykövetség ügyvivője pedig szinte hazajár a kormánypalotába.

Ugyanilyen stratégiai fontosságú Magyarország, amely azonban nem rendelte magát alá ilyen mértékben Washingtonnak. Sőt mivel földgázból is jelentős behozatalra szorul, saját hatáskörben az Oroszországgal fennálló gazdasági partnerség fenntartása mellett állt ki. Ezért a magyar kormányt egyesek Putyin-bérencként próbálják beállítani úgy, hogy reális alternatívát nemigen kínálnak a földgázfüggőségre. Az persze egyértelmű, hogy nekünk sem érdekünk, hogy a térség ismét orosz befolyás alá kerüljön. A hagyományosan keleti, despotikus berendezkedésű Moszkvával szemben csakis alárendeltségi, vazallusi szerep képzelhető el.

Ugyanakkor Oroszország a hozzá az Egyesült Államoknál lényegesen közelebb fekvő európai országok számára nem figyelmen kívül hagyható tényező, mint ahogy gazdasági partnerként sem lehet egyszerűen leírni. Így látja ezt az EU legbefolyásosabb politikusának számító német kancellár, Angela Merkel is, aki – természetesen amellett, hogy meg kívánja akadályozni az orosz érdekszféra nyugati irányú kiterjesztését – azt is tudja, hogy Európa gazdasága az orosz piac nélkül nem teljes.

Vélhetően többek között ennek tudható be, hogy a héten Magyarországra látogatott. Egyrészt tisztában van vele, hogy Budapest gazdasági felvetései jogosak – elvégre Németország számára is fontos gazdasági partnerről van szó –, másrészt viszont igyekezett meggyőzni a magyar vezetést, hogy idomuljon a közös, euroatlanti, de főleg európai állásponthoz, ellenkező esetben az EU befolyása tovább gyengül.

Nagyon jól tudja ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki számára szintén fontos lenne, hogy az EU-n belül maradjon partnere, ezért is utazik ő is Magyarországra. Jelenleg tehát Magyarország az egyik legfontosabb színtér Kelet és Nyugat egymásnak feszülésében. Ez lehetőség, de egyben hatalmas felelősség is.

Különleges gazdasági igényei ellenére sem szabad elfelejteni, hogy közép-európai országként, az EU és a NATO tagjaként a Nyugat, az európai kultúra része. Mint ahogy azt sem, hogy Európának, az Európai Uniónak sem kellene az események után kullognia. Az EU az a keret, amely lehetővé teheti, hogy a tagállamok szorosabban együttműködve – de szuverenitásukat megőrizve – ne kívülállóként, hanem egyenrangú félként tárgyaljanak a nagyhatalmakkal."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro
A román egészségügybe az ember meghalni jár
2026. február 12., csütörtök

A román egészségügybe az ember meghalni jár

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.